Karrier vagy szerelem? Az örök kérdés. Vajon csak a nőket vagy a férfiakat is érinti ez a dilemma? (x)

Nem véletlen, hogy Johanna történetéből született több filmadaptáció, és Dennis Martin A pápanő című musicalváltozata hatalmas sikert arat Európa-szerte. A darab időszámításunk szerint 814-ben játszódik, egy olyan korban, ahol a nőknek csak egy sorsuk lehet: dolgozni, sok-sok gyereket szülni és fiatalon meghalni.

Két gyönyörű, fiatal lány kelti életre a József Attila Színház színpadán Johanna alakját. Korotokból adódóan benneteket is érint a kérdés: kell-e áldozatot hozni, azért hogy szakmailag sikeres lehess?

Csonka Dóra: Sok lemondással jár, ha az ember színészettel foglalkozik, de ezt nem áldozatként élem meg, mert az lehet a munkám, amiben a legjobban érzem magam. De tény, hogy amikor kilépek a próbateremből, nem tud az agyam elszakadni a darabtól. Ha csak erre a próbafolyamatra gondolok: mennyit gondolkodtam, a szövegtanulás után kattogtam tovább a szerepemen, a többiekhez fűződő viszonyomon. Bevallom, nem ebben a próbaidőszakban aludtam a legtöbbet esténként.  Lehet, hogy illúzióromboló leszek, de nem megy azonnal egy ilyen kaliberű szerep. Nagyon sok énekóra, korrepetíció kellett ahhoz, hogy a dalok úgy szóljanak, ahogy. Emellett önmagában elég kevés idő jut a családomra, szeretteimre. Ha még hozzáveszem azt a tényt is, hogy a próbaidőszakban rám az jellemző, hogy magamba fordulok, és kizárom a külvilágot, akkor azt kell, hogy mondjam, nemcsak Johanna hozott áldozatot, hanem ezúttal én is.

Török Anna: A karrier kontra szerelem kérdéskör a mi szakmákat különösen érinti. Színházban és színházon kívül egyaránt azt látom: nagyon sokan amellett döntenek, hogy a családot teljesen háttérbe szorítva menetelnek előre a munkájukban. Manapság az, hogy valaki 30 éves kora előtt szül, már-már ritkaság számba megy. Én családcentrikus ember vagyok; sokat beszélgetünk erről otthon is: hogyan lehetséges megtartani az egyensúlyt. Egyre inkább azt látom, hogy sajnos a kettő szinte kizárja egymást. Persze ezek erős szavak, és biztos van kivétel – én is szeretnék az lenni. Ugyanakkor, ha körülnézek, azt látom, hogy aki szakmája legjobbjának számít, szinte biztos, hogy a magánélete háttérbe szorul. És itt már nemcsak a színháza gondolok, hanem az összes szakmára. Johanna egy olyan nő, aki mindent feladott, hogy a csúcsra törjön. Rengeteg áldozatot hozott. Érdekes ezt a témát boncolgatni, mert ugyan ma már a nők is élvezhetik az összes férfiaknak járó jogot, ugyanakkor rengeteg hasonlóság látható Johanna és korunk hölgyei között.

Egy magyarországi bemutató részesei lehettek, hisz A pápanő most debütált az itthoni színpadon. Más egy szerep megformálása, ha neked/nektek kell úttörőnek lenni?

Csonka Dóra: Szerencsések vagyunk, hogy mi lehetünk az első Johannák. Nincs sok tapasztalatom abban, milyen egy szerepet elsőként megformálni, de talán nagyobb teher, ha valaki már hatalmas sikert aratott egy szerepben. Önkéntelenül hasonlítgatnak, el akarod lesni, ami nála bevált. Nekünk viszont nem kellett megküzdenünk semmilyen idollal. Iván (Hargitai Iván rendező – a szerk.) rengeteget segített abban, hogy Johanna szerepe belőlem fakadjon, én magam legyek Johanna. Ne valamilyen akarjak lenni, hanem magamból hozzam elő ezt a lányt. Az akarat erejéből fogtam meg a karaktert.

Török Anna: Mindenképpen nagy felelősségnek tartom, valamiben elsőnek lenni. Ha az embernek van viszonyítási alapja, vagy van egy jó példa előtte, akkor abból könnyedén saját képére tudja formálni a karaktert. Nekünk erre nem volt lehetőségünk. Iván a próbafolyamat elején nagyon sok időt szánt rá, hogy beszélgessünk a karakterről: mik azok a jellemvonások, amelyek Johanna karakterének alapjait adják. Céltudatos, kemény, kicsit tüskés, rendkívüli akarattal és kitartással.

Akaratereje van, vagy nagyon fegyelmezett?

Csonka Dóra: Mind a kettő… Hatalmas ambíció és tudásvágy mozgatja. Johanna nem pápa akart lenni, egyszerűen segíteni akart az embereken, és a tudományt szolgálta. Ez a vágy hajtotta és adott erőt a legfájdalmasabb pillanatokban. Ezt szerettem volna megmutatni. 

Török Anna: Fegyelmezettnek azért nem mondanám, mert kifejezetten sokszor kerül veszélyes helyzetbe azért, mert nem hajlandó belesimulni a rendszerbe. A szabályokat sokszor felülírja. Esetenként talán nem is annyira szimpatikus a túlzott akaraterő, ami benne munkál. A „mindig talpra állás” az a tulajdonsága, ami számomra a legszerethetőbb benne. Ugyanez jellemzi a környezetemben élő erős nőket is.

Megszerettetni a karaktert… ez fontos állomás. Nektek sikerült?

Csonka Dóra: Számomra az volt a fontos, hogy a nézők együtt tudjanak „utazni” Johannával a darab során. Érdekelje őket a sorsa, és megértsék, hogy ez a lány mit miért csinál, milyen gondolatok vannak a fejében.

Török Anna: A nézők szerintem akkor tudnak szeretni egy karaktert, ha emberi. Nem kell mindenben tökéletesnek lenni, az sokszor ijesztő is. Johanna nagyon emberi, és sokan tudnak vele azonosulni. Szerintem szerethető.

Mi volt a legnagyobb kihívás?

Csonka Dóra: Minden miatt hatalmas kihívás volt. Az első és legfontosabb feladat az volt, hogy minél hamarabb és gyorsabban el tudjam engedni magam, és úgy próbáljak, hogy ne megfelelni akarjak. Ez szerencsére egy idő után sikerült, de eleinte bennem volt, hogy vajon jól csinálom? Nem lógok ki a sorból? Aztán amikor ezt elengedtem, akkor éreztem, hogy elkezdtem szabadon próbálni.

Török Anna: Nekem minden próbaidőszak úgy kezdődik, hogy kell egy kis idő, mire elkapom a fonalat. Amíg nem áll össze a fejemben a teljes előadás íve és az összes jelenet tartalma és szándéka, addig keresgetek. A legnagyobb kihívás a darab drámaisága volt. Eleinte szinte tiltakozott a szervezetem, hogy megéljem ezeket a sokszor durva, sokszor szívszorító dolgokat, amik Johannával történnek.

 Kinek akartál megfelelni? A társulatnak? Ivánnak?

Csonka Dóra: Egy új közeg, ahova megérkezik egy új ember – aki ráadásul a főszereplője a darabnak, tehát sok múlik rajta –, elvárásokat támaszt. Májusban tudtam meg, hogy enyém a szerep, jóleső izgalommal vártam, hogy teljen a nyár, és végre jöhessek, próbálhassak. Nagyon kíváncsi voltam a társulatra. Aztán kiderült, hogy feleslegesen izgultam: nagy szeretettel fogadtak bennünket Annával. Ezúton is külön köszönöm a József Attila Színház társulatának azt a sok pozitív megerősítést, a belőlük áradó bizalmat, amit az egész próbafolyamat során kaptam tőlük.  

Török Anna: Mivel szabadúszó vagyok, hozzá vagyok szokva, hogy sokszor újként érkezem egy már összeszokott társulatba. Ez hol nehezebb, hol könnyebb feladat. Itt nagyon hamar észrevettem, hogy hatalmas szeretettel és nyitottsággal fogadtak minket. Ez nagyban megkönnyíti, hogy az ember fel tudjon oldódni. Természetesen megfelelési vágy szerintem mindenkiben van egy ilyen szerep megformálásánál. Bennem legalábbis mindenképpen. De ha így fogadják az embert, mint minket a József Attilában, akkor ezt hamar minimálisra tudom csökkenteni, és úgy könnyebb a munka.

Hogy a legenda hogyan kel életre a József Attila Színház színpadán, az A pápanő című előadásban kiderül.