nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Elegem lett a netes ruhabörzékből, ezt tettem helyette

Elegem lett a netes ruhabörzékből, ezt tettem helyette

Megjártam a helyet, ahol az anyák harcba mennek százforintos rongyokért, és ahol egymás hitegetése össznépi sport. Aztán elegem lett.
NLCafé
f Ajánlom

A Facebook adok-veszek csoportjairól van szó, amik már azelőtt virágoztak, hogy a Marketplace gondolata kipattant volna Zuckerberg fejéből. Zárt webkalitkák ezek, amik könnyen beszippantanak bárkit, akinek van némi felesleges motyója, első számú célközönségük azonban – szerintem – az anyák.

Hisz olyan gyorsan nő a gyerek, hogy félévente cserélhetjük a komplett ruhatárát, így aztán ott ülünk minden új évszak kezdetén egy zsáknyi holmival, amiről tudjuk, mire újra elő kell venni, már kicsi lesz. Így, ha nincs a családban másik gyerkőc, akinek odaadhatnánk őket, joggal pattanhat ki az isteni szikra: el kell őket adni.

Illusztráció: thinkstockphoto

Legalább nem telik meg velük a padlás.

Legalább visszajön egy kicsit az ára. Nem olcsó a gyerekruha, hát még a bőrcipő.

Így léptem bele én is önként és dalolva börzés csoportokba, nem sejtve, milyen macerát rakok a saját nyakamba.

Az elején roppant bizakodó voltam. Tudtam, éreztem, milyen leleményes és ügyes anyuci vagyok, aki legalább a ruhákra költött pénz egy részét visszaszerzi ezzel. Így hát fotóztam, töltöttem fel a képeket rendületlenül minden pici pólóról, szoknyáról, cipőcskéről. Autodidakta webkereskedőként időzítettem a piacra lépéseket: este, altatás idő utánra, hó elejére, szezonkezdésre, hiszen akkor van idő, akkor van még pénz.

Illusztráció: thinkstockphoto

Nem állítom, hogy küzdelmem sikertelen volt, de attól a fokú emberi butaságtól és önzőségtől, amivel ezeken a börzéken találkoztam, arra jutottam,

van annak méltóbb módja is, hogy jó helyre juttassam a feleslegessé vált ruhákat.

A börzés csoportokban ugyanis – tisztelet a kivételnek – ezzel találkoztam:

1. Az anyukák nem köszönnek. Sem be, sem el, sem meg. Semmit. Tőszavakban dobálják a kérdéseket. Mekkora az ujja? / BTH? / Vinnék egy pólót is. Kedvezmény van? – Miért nem adjuk meg a minimális tiszteletet egymásnak??
2. Elvárják a huszadik részletfotót is, megméretnek 4-5 ruhaujjat, nadrághosszt, feltesznek tucatnyi kérdést – majd egy hülye indokkal mégsem kell nekik semmi.
4. Stoppolnak, foglalnak, időt kérnek, időt húznak. Majd a megbeszélt napon ilyen-olyan indokkal visszamondják a vásárlást, és naná, addigra már annak sem kell az a nyamvadt póló kétszázért, aki beállt érte a virtuális sorba.
5. Kis túlzással elvárják, hogy az ajtójukig vidd a holmit, amiknek feléről végül kiderül, jaj, mégsem kell.

Persze ha drága dolgokról lenne szó, megérteném a roppant körültekintő, takarékos hozzáállást. A használt gyerekruhák esetén azonban nagy összegekről nem beszélhetünk, mégis, jól szituált anyukák is képesek leállni alkudozni egy 200 forintos, tökéletes állapotú body vagy az 500 forintért árult márkás farmernadrág árából. Tessék megnézni, mennyibe kerülnek újonnan. Lehet persze giga-mega akciókat kifogni, de akkor vegye célba azokat a kedves asszonyság, és ne egymás idejét raboljuk.

Végül meguntam a dolgot.

Mert nem eladásra vettem a ruhákat, hanem azért, hogy a gyerekem viselje.

Mert valóban, a padláson csak a moly örülne nekik, pár év múlva pedig már csak géprongynak lennének jók.

Mert azt az időt, amit a netes piacozásra fordítottam, tölthettem volna a gyerekemmel is.

Így hát döntöttem: odaadom őket ingyen, olyannak, akinek szüksége van rá.

Ennyi felesleges energiát és időt nem ér meg az a pár ezer forint, ellenben annyi hely van, ahol örömmel fogadják, hasznát veszik a ruháknak. Oda kerülnek, ahol a kétszáz forint is sok lenne egy szebb ruháért, és bizony azok a gyerekek is megérdemlik, hogy ne csak foltos, szakadt öltözék kerüljön a szekrénykéjükbe.

Sikerült is gyorsan megtalálnom azt a szervezetet, amelyik számomra a legszimpatikusabb volt, és amelyiknek rendszeresen eljuttatjuk a feleslegessé vált, kinőtt gyerekholmikat, legutóbb pedig már a sajátjaink is ott landoltak. A megunt pulcsik, a ruhák, amiket már megvennem is hiba volt, mert nem állnak jól, vagy a régebbi irodai szettjeim, amik helyett már vannak divatosabbak, és a Férj „kinőtt” ruhái.

Illusztráció: thinkstockphoto

Más pénztárcájában turkálni nem szép dolog, és nem is szeretnék. De ha bárki úgy érzi, azt a pár ezer forintot probléma nélkül tudja nélkülözni a család, amit a használt ruhákért kapna, érdemes az adományozás útját választani.

Olyan szívet melengető, jó érzést kapunk cserébe, ami sokkal többet ér.

 

Minden városban vannak már erre szakosodott alapítványok, szervezetek, és persze az egyházak is segítségünkre vannak, de elvihetjük a feleslegessé vált, jó minőségű ruhákat olyan nagyszabású rendezvényekre is, mint amilyen a Premier Outlet Adok-Kapok Napok eseménye lesz április 14-től május 6-ig. A felajánlásokat az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja majd el megfelelő helyre: olyan nélkülözni kényszerülő gyerekek, családok számára, akiknek a mindennapok kiadásai mellett nem telik ruhára, cipőre. Itt ráadásul az adományokat akár 50% kedvezményekre jogosító kuponokkal köszöni meg az outletközpont.​

Megosztás Facebookon