Sztárok

Az 58 éves Julianne Moore tündökölt Cannes-ban

Biztosan túlzás lenne azt mondani, hogy Julianne Moore minden alkalommal jól választ, de a cannes-i filmfesztiválon eddig minden alkalommal megkaphatta volna a vörös szőnyeges bevonulásáért az aranypálmát, már ha lenne ilyen.

Cannes alapvetően nem egy „vetkőzős” díjátadó, ahol az a menő, ha minél többet mutatnak meg magukból a sztárok, így a vörös szőnyeges bevonuló a ruhákról (is) szól. Ebben pedig Julianne Moore az elmúlt három napban kiemelkedően teljesített. A színésznő legutóbb már szabályosan tündökölt: a ruhája minden vaku fényét visszaverte, így a legzsúfoltabb csoportképen is vonzotta a tekintetet. 

Julianne Moore idei cannes-i bevonulásait itt nézheted meg: 

Megnézem
Összes kép (6)

Moore korát csak kevesen találnák ki, és ezért a színésznő tesz is minden nap. „Esténként lefekvés előtt megmosom az arcomat. Tudom, hogy ez banálisan hangzik, de sokan kihagyják ezt” – mesélte a színésznő korábban, és persze ez csak egy apróság. A bőrére amúgy is különösen figyel, például mindig az utca árnyékos oldalán sétál, és sosem ül ki a szabadba enni. A fényvédők és az éjszakai szemránckrémek kiválasztása éppen olyan fontos neki, mint mondjuk az, hogy milyen ételeket eszik. A sószegény étrend mellett figyel arra is, hogy sok friss étel kerüljön a tányérjára. 

Julianne Moore fekete ruhája is eleget mutatott (Fotó: Getty)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top