Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

Pécsi Ildikó szerint mindig más dolgozott Pártos Csilla helyett

Pécsi Ildikó és Pártos Csilla viszálya évek óta tart, és mindig találnak módot arra, hogy üzenjenek egymásnak a sajtón keresztül.

Pécsi Ildikó és Pártos Csilla viszálya éppen ott tart, hogy a színésznő lecseréltette otthon a zárakat, amivel gyakorlatilag kizárta a házából az unokáját. Később aztán kiderült, hogy Pártos már korábban elvitette fia bútorait, így ő már nem lakott ott, amikor megtörtént a kilakoltatás. Az ügy már nagyon kacifántos, évek óta húzódik, most pedig ismét Pécsi Ildikó mondta el a véleményét

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó évekig jártak a bíróságra

„Sajnálatos, amit át kell élnünk. Belegondolni is szörnyű, hány sorstársunk lehet, aki ugyanazon megy keresztül, mint mi. Sokszor már nem is kívánok egyebet, csak el szeretném felejteni mindazt a hazugságot és rengeteg históriát, amit az a nő (Pártos Csilla – a szerk.) talált ki, akiből én régen igyekeztem valakit csinálni. De ma már úgy gondolom, ez hatalmas tévedés volt a részemről. Nézzük csak végig azt a színházi rendszert, amiben nálam dolgozott. Az ottani munkájáról például egy perc alatt be tudom bizonyítani, hogy nem ő végezte el: fel tudom sorolni, kik csinálták meg helyette a munkát. De van ennek értelme? – kérdezem én. Ezt a szakmai körökben úgyis mindenkik tudja. Borzasztó hogy ez a hölgyemény honnan hová került. De hát az ember sokszor elveszti önmagát” – magyarázta a Sorry magazinnak Pécsi Ildikó

Címlap

top