Sztárok

Második gyerekével várandós Keira Knightley

Az Instagramon jelentette be, hol máshol?

Fotó: MTI/EPA/Vickie Flores

Csütörtökön Ryan Reynolds felesége, Blake Lively jelentette be, hogy terhes, és tessék, alig telik el pár óra, amikor Keira Knightley posztol, hogy második gyerekét várja. Knightley-val márciusban Londonban beszélgettünk, akkor még a második babáról nem mesélt, 2015-ben született lányáról annál inkább. „Összecsomagolunk, és együtt utazunk a forgatásokra. Ez majd akkor válik bonyolultabbá, amikor már iskolás lesz, ugyanis nem szeretném, ha évente kétszer iskolát kellene váltania azért, mert az anyja épp forgat valahol. Viszont azt nem árt tudni a színészekről, hogy amikor forgatunk, abban az időszakban nagyon sokat dolgozunk – a Colette például nyolc héten át forgott – , de ezután akár több hónapig nem csinálunk semmit. Most például utoljára öt hónapja dolgoztam, ami azt jelenti, hogy öt hónapot a gyerekkel lehettem otthon, ami csodálatos. Lehet, hogy egy forgatás idején nagyon keveset látom, de összességében így is több időt tölthetek vele, mint azok, akik napi nyolc órában dolgoznak valahol” – mondta. Hamarosan két gyerek után rohangálhat.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top