Sztárok

Milliókat követelnek Kordáéktól

A zenész házaspár rendszeresen adakozik, de van, aki kihasználná a kedvességüket. Balázs Klárinak elege lett ebből.

Korda György és Balázs Klári nemcsak slágereik, hanem fényűző életmódjuk miatt is folyamatosan a rivaldafényben vannak. A nyilvánosságnak azonban megvannak az árnyoldalai is, ahogy arról Balázs Klári a Borsnak mesélt. Mint elmondta: rendszeresen megtalálják őket teljesen ismeretlen emberek, hogy adjanak nekik pénzt.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

„Már nem tudom pontosan, milyen indokkal, de az illető közölte, hogy neki 6 millió forintra lenne szüksége, és mivel nekünk biztos van, ezért adjunk neki” – mesélte Balázs Klári, akitől Facebook-üzenetben kértek pénzt. Gyurikámmal mi szórakoztatjuk a közönséget, számtalanszor léptünk már fel jótékonysági eseményeken, és szívesen segítünk is másokon, de ezeket nem verjük nagy dobra, nem ezzel akarjuk növelni a népszerűségünket. Az ilyen típusú megkeresések azonban dühítenek, nekünk is keményen meg kell dolgoznunk a pénzünkért” – tette hozzá Balázs Klári, aki több százezres óradíjért lép fel férjével.

A házaspár az évtizedek alatt jól kiismerte az ilyen kéréseket. „A legtöbb szélhámosnak tűnő ember beteg családtagjával próbál a szívünkre hatni. De volt olyan, aki a lányának szeretett volna pénzt kérni, hogy házat vegyen neki, mert szerinte csak így tudja jól férjhez adni. Nem tudom, mi játszódik le ezeknek az embereknek a fejében, talán túlságosan is jólelkűek vagyunk, és ezt érzik meg ezek a haszonlesők” – vélekedett az énekesnő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top