Sztárok

Rendőrautóval ütközött Lovasi András terepjárója

Két rendőr is megsérült, amikor a zenész terepjárójával a rendőrautónak ütközött.

Szerda délután 4 óra körül rendőrautóval ütközött egy terepjáró Budapest VII. kerületében, a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében, az ütközés után pedig egy harmadik autó is nekiütközött a rendőrautónak. A balesetben két rendőr is megsérült.

Hamarosan kiderült, hogy a baleset egyik érintettje egy ismert magyar zenész volt. A Blikk most azt is megtudta, hogy Lovasi Andrásról van szó. A hírt a Kossuth-díjas zenész koncertszervezője, Balassa János is megerősítette a lapnak.

Nagyon sajnálja a történteket, és jobbulást kíván a sérült rendőröknek. Nem állt semmilyen szer hatása alatt, a helyszínen még megvárta a rendőri intézkedést. Szerencsétlen az időzítés, András azért nem tud most nyilatkozni, hiszen hamarosan kezdődik a Vígszínházban a lemezbemutató koncertje

– nyilatkozta Balassa.

Korábban a Zsaruellátó nevű Facebook-oldal írt a baleset körülményeiről: információik szerint a rendőrautó szabad jelzésen hajtott ki a Városligetből, amikor a (Lovasi által vezetett) terepjáró nekiütközött. A balesetben a rendőrautó sofőrjének három foga kitört, egyik kulcscsontja pedig több helyen eltört. A mellette ülő rendőrnő könnyebben sérült.

MTI/Mihádák Zoltán

MTI/Mihádák Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top