Manapság az életkor mind a férfiaknál, mind a nőknél kitolódott – Eszenyi Enikővel beszélgettünk

Ahogy olvastam, Cassavetes filmjeiben számos nő figura küzd azzal, hogy fiatalkori energiája és szépsége múlófélben van.  A Premierben – eredeti cím: Opening Night – a főszerepet a felesége játszotta, akinek valószínűleg ugyanilyen problémái lehettek. Te mennyire érzed testhezállónak a szerepet?

Igen, annak érzem. Myrtle Gordon – a színésznő, akit játszom – egy olyan színdarabot próbál, amelynek egyik jelenetében meglátogatja volt férjét. Az tapintatlan vele és megalázza, ezért a nő beül egy bárba, és inni kezd. Később szerelmének, aki már eltávolodott tőle, beszámol mindenről. A férfi azt hiszi, a nő mindezt csak azért csinálja, mert újra fiatal akar lenni. Erre leken neki egy pofont. De Myrtle Gordon egy lázadó, akit a környezete nem ért meg! Myrtle Gordon nem tudja elviselni, ha megpofozzák! Manapság az életkor mind a férfiaknál, mind a nőknél kitolódott.  Ma már nem 60 évig élünk, hanem 90–100-ig. Gondolkoznunk kell azon, és ki kell találnunk, hogy mit csinálunk a következő 30 évben és hogyan tervezzük a további életutunkat. Ha valami nem sikerül, azt mindig helyre lehet hozni. Ebben a darabban a színésznő részegen érkezik a premierjére, de végigjátssza a darabot, közben kijózanodik, és óriási sikere lesz. Ez egy metafora: ha padlón vagy, ha nincs elég önbizalmad, legyenek terveid, légy bátor, és állj talpra!

A Premier további érdekessége, hogy itt színház van a színházban, és ez a művészek számára is egy különleges lehetőség, hogy megmutassák, hogyan készül el egy előadás.

Az alkotói folyamat rendkívül szép és gyötrelmes dolog, hatalmas koncentrációt igényel. A Premierben az a különleges, hogy láthatja a néző azt is, ami a színpadon kívül történik, és láthatja, milyen lelki folyamatok játszódnak le a főszereplőben. Ha bárki a nézőtéren magára ismer, mert úgy érzi, vele is megtörtént ugyanaz, mint velem a színpadon, akkor végeztem jól a dolgomat.

Cseh rendezőt hívtál az előadás megrendezésére, Martin Cicvakot.

Martin épp New Yorkban, az Off Broadway-n dolgozott, amikor fölhívtam, és óriási boldogság volt számomra, hogy igent mondott. Ő dolgozik a Prágai Nemzeti Színházban, a Prágai Operaházban, de a Szlovák Nemzeti Színházban is fut előadása. Nagyszerű rendező, és nagyon jól tudtunk együtt dolgozni.

Eszenyi Enikő a Premierben (Fotó: Dömölky Dániel)

Most, hogy túl vagy a Premier premierjén, tehát vége a próbafolyamatnak, hátradőlsz egy kicsit?

Nem tehetem. A Premier volt az évad utolsó nagyszínházi bemutatója, a Pesti Színházban a Baalt mutattuk be, Bertolt Brecht darabját, a Házi Színpadon pedig Majgul Axelsson Nem vagyok Miriam című drámáját, úgyhogy ez az évad lezárult. Készülünk még a költészet napjára Ady 100 című előadásunkkal. És most kezdődik a szerződtetési időszak, amikor minden színésszel leülök tárgyalni, és a következő évad előkészítése a legizgalmasabb feladat. Közben hét futó előadásban játszom, köztük Blanche-t A vágy villamosában, Muskátnét a Liliomban, Puckot a Szentivánéji álomban, és természetesen játsszuk sokat a Premiert. Úgyhogy mindennap a színházban vagyok.

És nyáron, amikor szünet van?

Nyáron Kolozsvárra megyek rendezni Frank Wedekind Luluját. Régóta hív Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. Nagyon szeretem a kolozsvári társulatot, nagyszerű művészek és emberek, nekem ez lesz majd a lélegzetvétel. És az is boldoggá tesz, hogy Helmut Stürmerrel dolgozom majd, aki a világ egyik legjobb díszlettervezője. És ott folyik a Szamos.

Nyilván azért töltöd az összes idődet a színházban, mert nagyon szereted, amit csinálsz. Mikor alakult ki benned, hogy színésznő szeretnél lenni?

Pedagógus családban nőttem fel, a nagypapám az iskola igazgatója volt, kántortanító, színdarabokat rendezett, dalokat szerzett, nagyon jól hegedült. Távoli rokonom Eszenyi Olga színésznő, aki a Nemzeti Színházban játszott. Eredetileg balerina szerettem volna lenni, de ott, ahol felnőttem, Csengerben, nem volt erre lehetőség. Debrecenben láttam először színházat. A Csokonai Színház stúdiójába jártam, amelyet Rencz Antal vezetett, és ott olyan tanáraim voltak, mint  Csikós Sándor, aki nagyszerű színész és még mindig tanít Debrecenben, vagy Pinczés Pista, aki mozgást tanított, azóta már kiváló rendező, vagy Cserhalmi Gyuri édesanyja, a csodálatos operaénekesnő, Varga Magda, aki énekelni tanított, és sajnos már nincs közöttünk. Onnan jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, ahol Horvai István és Kapás Dezső osztályába jártam. Két óriási színészpedagógus kezébe kerültem, de inspiráltak az osztálytársaim is, Kaszás Attila, Rátóti Zoltán, Méhes László, Bardóczy Attila és Töreki Zsuzsa. A diploma után a Vígszínházhoz kerültem, és azóta itt vagyok.

Sok sikeres filmben is szerepeltél. A Cha-cha-cha (1982), Az élet muzsikája (1984), A skorpió megeszi az ikreket reggelire (1991) a Sztracsatella (1995), a Gondolj rám (2015) – ezek jutnak most találomra eszembe. Mit szeretsz jobban: színházban játszani vagy filmezni?

Én nem filmeztem annyit, hogy nekem ezt a döntést meg kellene hoznom. Mindkettőt hivatásomnak tekintem, teljesen mindegy, hogy éppen forgatok, vagy egy színházi előadásban játszom. Az elmúlt 30-35 évben soha olyasmit nem vállaltam el, amiről úgy éreztem, hogy nem szolgálom vele a művészetet, vagy esetleg elaprózom magam.

Fotó: Dömölky Dániel

A színészet mellett több mint 25 éve rendezel is.  Az idei évadban négy előadásod is fut, köztük a Hamlet és A diktátor, amit most beválogattak a 19. POSZT versenyprogramjába. Mitől vált fontossá számodra, hogy kézbe vedd az egész előadást, és ne „csak” szerepet játssz?

Mindig is bennem volt ez a fajta alkotási vágy. Ha előadást rendezel, akkor  másként tudod megszólítani a nézőket.

Az igazgatói szobádban, ha körülnézek, akkor például Ruttkai Éva és  Várkonyi Zoltán képeit látom, és az egyik fal sok-sok aláírással teli: John Malkovichét olvasom vagy Robert Wilsonét, Törőcsik Mariét, Venczel Veráét, Kornis Mihályét, Ascher Tamásét. Mennyi időt töltesz el ebben a szobában naponta?

Nagyon-nagyon sokat. Lassan tíz éve, hogy ebben a szobában ülhetek. A fal ötlete Jurij Petrovics Ljubimové, a híres orosz rendezőé, akit én mesteremnek tekintek, hiszen tanított minket a Színművészeti Főiskolán, és utána is nagyon szoros kapcsolatom volt vele. Az ő szobájában volt egy ilyen fal, ahová Laurence Olivier-től kezdve rengeteg nagyon sok híres színházi alkotó fölírta a nevét. Az én irodámban egy tapasztott fal van.  Aki falun nevelkedett, az tudja, hogy ez vályogból készül. Ez szimbolizálja azt, hogy én honnan jöttem, a közepén pedig van egy arany négyszög, és erre, de az egész falfelületre rengeteg kolléga írta fel a nevét, aki itt járt nálam valaha is a szobában. Most csak így ránézek – Halász Judit, Kern András, Hegedűs D. Géza, Reviczky Gábor, Kentaur, Erwin Schrott, az uruguay-i basszbariton énekes, Bob Nederlander, akinek rengeteg színháza van New Yorkban, de Dragomán György és Nádas Péter is. Orosz, cseh, szlovák, finn, kínai, koreai… művészek aláírásai sorakoznak. Szóval sokan vannak itt, és itt az energiájuk. 

Rendkívül energikus személyiség vagy, és különleges ruhákban megjelenő, extravagáns nőként ismerünk. Hogyan alakítottad ki a stílusodat?

Azt gondolom, hogy a szakmámhoz tartozik, hogy értsek a ruhákhoz. Mint igazgató és rendező, a legnagyobb jelmeztervezőkkel dolgozom. Évente 11 premierrel számolva közel 1000 ruha tervét látom. A saját rendezéseim látványvilágáról pedig nagyon határozott elképzeléseim vannak. Szakmai életem során mint színésznő elképesztően nagy jelmeztervezőkkel és divattervezőkkel dolgoztam és dolgozom együtt, tehát volt, és van kitől tanulnom.

Meg szoktad kérni a jelmez- vagy divattervezőket, hogy személyesen neked tervezzenek ruhát?

Igen. Nem vásárolok drága, márkás cuccokat! Szeretem Nanushkát, Konsánszky Dórát, a magyar divattervezőket, és sajnálom, hogy a USE megszűnt. Az általuk tervezett megasztáros ruhám ma már egy angol divattörténeti albumban is helyet kapott. Magyarországon nagyon sok jó divattervező van, különleges alkalmakkor boldogan viselem a kollekcióikat.

Fotó: Emmer László

Te egy szerencsés vékony, sportos alkat vagy. Kell ezért valamit tenned?

Keményen meg kell dolgozni azért, hogy az ember jó formában legyen, különben nem tudnék három órát olyan hőfokon és tempóban végig játszani a Premierben. De előadások előtt is bemelegítek, és futok körbe a színpadon miközben mondom a szöveget.

A színpadon nagyon fontos a látványos smink és frizura. Fontos számodra, hogy jó csapat vegyen körül, akik ebben segítenek?

Előadás közben általában én festem magam, de ha megyünk valahová fotózni, akkor van segítségem. Titkos Berni szokott kifesteni, és most már évek óta Bolgár Dávid vágja a hajamat. Amikor nagyon sokat dolgozom, akkor Dávidot megkérem, hogy éjjel fogadjon. Szóval volt már olyan, hogy éjfélre mentem, és háromkor végeztünk. Szerencsére ilyen extrém munkabírású emberek vesznek körül. Nekem borzasztó fontosak azok a kollégák, akik körülöttem vannak. Például Csicsi – Szép Csilla, aki öltöztet a Premierben vagy Kovács Kati, aki a hajamat csinálja. Ők mindig a közelemben vannak, és mindenben segítenek.

Ahogy beszélsz a munkádról, nekem úgy tűnik, hogy fáradhatatlan vagy. Honnan meríted az energiát? Hogyan pihensz?

Nekem nagy az alvásigényem, és talán az akaraterőm mögött is van egy olyan plusz erő, ami fáradhatatlanná tesz. De úgy gondolom, ez nagyon sok nőben benne van, akik gyereket nevelnek, dolgoznak, főznek. Tehát ők ugyanolyan fáradhatatlanok, mint én, csak én a célkeresztben vagyok, mert rólam olvasnak, és megnéznek a szerepeimben. A pihenés képessége szerintem óriási tehetség, lehet, hogy belőlem ez hiányzik.