Sztárok

Minden, amit tudni szeretnél a Downton Abbey mozifilmről, de nem volt kitől megkérdezned

Hiányoznak Maggie Smith epés megjegyzései és az angolos, úri teadélutánok? Már nem kell sokat várnod, ugyanis a Downton Abbey szeptemberben mozifilm formájában térhet vissza, és szinte minden szereplő benne lesz, aki számít.

A rajongók számára minden kedvenc sorozat véget érte felér egy kisebb fajta gyásszal, és a Downton Abbey fanok számára ez a szomorú helyzet 2015-ben, a hatodik évad végével jött el, amikor a kedvenceiktől egy szilveszteri parti után kellett elbúcsúzniuk. Julian Fellowes, a széria megálmodója ugyan már 2016-ban beszélt arról, hogy egy mozifilm formájában újra összehozza a csapatot, de számos olyan sorozat akadt az idők folyamán, melynek alkotói ugyanilyen hangzatos célokkal álltak elő, de ez a mozifilm évek, évtizedek alatt sem tudott megvalósulni.

Rátok (is) nézek, Jóbarátok!

A jelek eleinte itt sem voltak biztatók. Az arisztokrata Crawley családot és az otthonuk személyzetét játszó színészek időközben piszkosul népszerűek lettek, tele van a naptáruk filmes, sorozatos és színházi munkákkal, ezért Fellowes számára felért egy logisztikai rémálommal, hogy újra összeszedje a régi gárdát. A saját dolgát pedig azzal nehezítette meg, hogy igyekezett nemcsak a régi színészeket, hanem a régi stábtagokat is maga köré gyűjteni: ez a küldetése annyiban bizonyult sikeresnek, hogy az új stáb nagyjából fele már a sorozaton is dolgozott.

A makacskodó Maggie Smith

A Fellowes által írt forgatókönyv már 2017-ben összeállt, és innentől kezdve csak szervezés kérdése volt, mikor kezdhetnek el forgatni. A színészek szerencsére imádtak a sorozatban dolgozni, sokan közülük a Downton Abbey-nek köszönhetik a befutásukat, így örömmel mentek, amikor hívták őket, egyetlen kivétellel. Maggie Smith korábban nyilvánosan is kifejtette, hogy besokallt a szériától, és ha azt akarják, hogy ő valahogyan mégis benne legyen a mozifilmben, akkor az alkotók jobban teszik, ha a karaktere temetésével kezdik a történetet. Azt nem tudjuk, hogy Fellowes végül milyen trükköt vetett be a színészlegenda visszacsábítására, azt azonban már biztosan tudhatjuk, hogy Maggie Smith is benne lesz a filmben. Mondjuk vicces lenne, ha tényleg a karaktere temetésével kezdődne a sztori, bár Violet Crawley rajongói valószínűleg nehezen emésztenék meg ezt a „poént”.

Maggie Smith a Downton Abbey sztárja (Fotó: UIP-Duna Film)

A lehetőség azonban benne van a pakliban, a sztoriról ugyanis egyelőre csak annyit tudunk biztosan – bár már kijött az előzetes, de szűkmarkúan bánt a konkrétumokkal –, hogy másfél évvel azután vesszük fel a fonalat, hogy a hatodik évad története véget ért, és a szereplők valamilyen nagy esemény miatt gyűlnek újfent össze. Természetesen ez a nagy esemény akár egy temetés is lehet, de azért nem hinnénk, hogy Fellowes egy elejtett megjegyzésre építse fel a filmjét. A producerek mindenesetre azt ígérik, hogy minden benne lesz a filmben, ami miatt a sorozatot imádtuk: a románc, az intrika és a pompa is.

Az egyetlen hiányzó

Az örömbe azonban némi üröm is vegyült. A kezdeti pozitív hírekkel ellentétben később kiderült, hogy fontos hiányzója mégis lesz a szériának: a Lily James alakította Lady Rose MacClare mégis kimarad a sorozatból. Nem azért, mert a színésznő ne érne rá, vagy ne lenne kedve csatlakozni a csapathoz: az ok nemes egyszerűséggel az, hogy a karaktere a széria szerint New Yorkba költözött, és nem igazán találtak megoldást arra, hogyan lehetne őt visszahozni a filmhez. Végül Fellowes-nak be kellett látnia, hogy egy tíz részből álló sorozatévad helyett egy kétórás mozifilmmel zsonglőrködni egészen más tészta, és nagyon nehéz úgy egyensúlyozni, hogy a sorozat szereplői mind értelmezhető szerepet kapjanak benne, ezért inkább úgy döntött, lemond Lady Rose-ról. Lily James szíve persze kicsit összetört a döntés miatt, de állítása szerint legalább ő is rajongóként várhatja a Downton Abbey különkiadását.

Fellowesnak ráadásul nem csak a régi karaktereket kellett visszahoznia, szükség volt néhány új arcra is. Imelda Staunton, Geraldine James, Simon Jones, David Haig, Tuppence Middleton, Kate Phillips és Stephen Campbell Moore is csatlakozott a mozifilmhez. Dan Stevens egyik Instagram-posztjának köszönhetően arról is láttak napvilágot pletykák, hogy akár korábban elhunyt karakterek is visszatérhetnek flashbackek formájában, ám ezt az értesülést végül cáfolták az alkotók.

Egy rejtélyes sztori

Mivel a szereplők többségének szerelmi élete révbe ért, sok rajongó találgat, hogy milyen romantikus szállal gazdagíthatják a filmet, és a legtöbben arra a megoldásra jutottak, hogy az Allen Leech alakította Tom Branson jöhet csak szóba, aki gyakorlatilag az egyetlen valamirevaló szinglije maradt a sorozatnak. Ezt a nézetet maga Leech is megerősítette az Entertainment Weekly magazinnak, amikor annak volt szerencséje kilátogatni a forgatásra. Ezen felül csak apróságok derültek ki a történetről. Lady Edith például élvezi az életét Hexham márkinőjeként a férje, Beltie Pelham oldalán, és mindkettejük számára érdekes, hogy milyen magasra jutottak az arisztokráciában, ami egyben új kihívásokat is tartogat számukra. Mary még mindig Henry házastársa, de már jóval nagyobb a része Downton irányításában, és a karaktere igen fontos szerepet kap a fő történetszálban is. Carson pedig visszatér rövid nyugdíjazásából, és jobb formában van, mint valaha.

Fotó: UIP-Duna Film

A film 50 napig forgott, és ez alatt 143 jelenetet rögzítettek (persze arra nincs garancia, hogy ezek mindegyike bent is marad a filmben). A stáb rendelkezésére álltak ugyanazok a helyszínek, ahol a sorozatot is forgatták, szóval minden valószínűség szerint a fanok pontosan azt kapják majd a filmtől, amit a sorozattól, csak ezúttal széles vásznon. Érdekes lezárása ez a Downton Abbey sztorijának: az alkotók a Gosford Park című film által inspirálva hozták létre a sorozatot, amiből most egy Gosford Parkhoz hasonló mozifilm készül…

A Downton Abbey mozifilmet szeptember 14-től játsszák a hazai mozik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top