nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
A Disney sokat köszönhet a 30 éves sellőnek – A kis hableány sztorija mesésebb, mint a film

A Disney sokat köszönhet a 30 éves sellőnek – A kis hableány sztorija mesésebb, mint a film

A nyolcvanas években a Disney nem az a gigacég volt, aminek ma ismerjük. Bukások árnyékában gyötrődött, és még az is benne volt a pakliban, hogy ha így folytatódik a történet, csődbe mehet. Aztán jött A kis hableány, és mindent megváltoztatott.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

2019-ből nézve nehéz elképzelni, hogy a nyolcvanas években a Disney animációs részlege csődközeli állapotban volt, és nyoma sem látszott már az egykori trenddiktáló stúdió szellemiségének. A sajtóban sokan már azt taglalták, hogy Walt Disney halála után mindössze húsz évre volt szükség ahhoz, hogy az örökségét elkótyavetyéljék, és a stúdiója eltűnjön Hollywoodból. A mélypontot 1985 jelentette, amikor bemutatták A fekete üst című, azóta teljesen elfeledett filmjüket, ami az évtized egyik legdrágább produkciójaként vonult be a filmtörténetbe. A mese a Disney szinte minden korábbi hagyományával szakított: egyáltalán nem voltak benne dalok, és jóval sötétebb hangvételű, mondhatni felnőttesebb volt a cég korábbi filmjeinél, csakhogy ezt a változást a közönség egyáltalán nem díjazta. A fekete üst csak a felét termelte vissza a tetemes költségvetésének, és külön pofont jelentett a Disney-nek, hogy eközben a Gondos bocsok című, sokkal olcsóbb konkurens animációs film jókora sikert aratott. A vállalat vezetésében már azon is elkezdtek gondolkodni, hogy az addigi hagyományokkal szakítva inkább átállnak a kevésbé innovatív, jóval olcsóbb animációs stílusra, csakhogy ha ezt megtették volna, akkor mindent maguk mögött hagynak, amit a Disney a szakmában képviselt.

Robotpilóta-üzemmódban

A róka és a kutya, valamint A fekete üst kudarca látványosan megrengette a céget. Izgalmas, hogyan emlékszik vissza a korszakra Brad Bird, A hihetetlen család első két részének rendezője, aki már a nyolcvanas években is a Disney kötelékében dolgozott.

Olyanok voltunk akkoriban, mint egy nagyon jól karbantartott Rolls-Royce, amit senkinek nem akartak odaadni vezetni. Robotpilóta-üzemmódban működtünk, és ha egy új filmünk nem bukott meg, és nem tűntünk totálisan inkompetensnek, már úgy gondoltuk, hogy szuper, még egyet túléltünk.

Jeffrey Katzenberg és Michael Eisner (Fotó: Allan Tannenbaum/Getty Images)

A céget Jeffrey Katzenberg érkezése rázta fel, akit a Disney CEO-ja, Michael Eisner nevezett ki az animációs részleg élére. Ez már önmagában is jó hír volt, hiszen sokan azt hitték, hogy a részleget egyszerűen csak bedarálják, vagy eladják egy másik stúdiónak: az új vezető kinevezése azt jelentette, hogy kaptak még egy esélyt. Katzenbergnek (aki később a DreamWorksszel ért el nagy sikereket) ugyan nem volt korábbi tapasztalata animációs filmekkel, de sikerorientált volt, és jó ösztönnel ki is szagolta, hogy mi fog befutni. Érkezésekor még a bemutató előtt álló A fekete üstöt is meg akarta változtatni, de Michael Eisner nem engedte, hogy túlságosan belenyúljon, így inkább a soron következő projektekre koncentrált. Megkérte a cég kreatívjait, hogy álljanak elő minden létező ötlettel, hogy ő szemezgethessen közülük, és az előadott tervek közül elsőként pont Andersen A kis hableány című meséjének új adaptációját választotta ki, részben azért, mert megtudta: már maga a nagy Walt Disney is kacérkodott régen a történet megfilmesítésének gondolatával.

A Csobbanás 2 majdnem keresztbe tett

A Disney-vezér, Michael Eisner nem feltétlenül örült Katzenberg választásának, mivel a cég élőszereplős filmeket készítő részlege épp a Csobbanás című, szintén hableányos Tom Hanks-film folytatásán dolgozott, de úgy gondolta, hogy nem lenne szép rögtön az elején elkaszálni az új jövevényt, ezért hagyta, hadd csinálja önállóan a dolgát. A Csobbanás folytatása pedig végül csak egy gyengécske tévéfilm lett, amit abban a pillanatban elfelejtettek az emberek, hogy 1988-ban bemutatták, így semmi sem állhatott A kis hableány útjába egy évvel később.

A film rendezésével a Basil, a híres egérdetektív című, szintén elfeledett Disney-mese alkotópárosát, Ron Clementset és John Muskert bízta meg Katzenberg, és a két alkotónak alaposan fel kellett kötnie a gatyáját a cégnél uralkodó atmoszféra miatt. Az animációs részleg veteránjai ugyan még a helyükön voltak, de a többségük az évek alatt már elveszítette a lelkesedését, szóval a két rendezőnek nemcsak őket kellett felráznia, hanem új tehetségeket is kellett szerződtetniük, hogy előteremtsék a friss kreatív energiákat a projekthez. Ezenkívül a sztoriban egy fontos változtatásra is szükség volt: meg kellett ígérniük a Disney-nek, hogy elfelejtik az eredeti Andersen-mese szomorú végét, és happy endet faragnak belőle. Megígérték.

Az Andersen-mese eredeti illusztrációja (Fotó: Culture Club/Getty Images)

A mindent vivő dalok

A hatvanas–hetvenes évek gigászi sikerei után a nyolcvanas évekre a musical kikopott a divatból Hollywoodban. Az lett az új nézői felfogás, hogy nagyon ciki, ha két szereplő beszélgetés közben hirtelen átvált éneklésbe, hiszen ez cseppet sem természetes, sőt inkább nevetséges. Ron Clements és John Musker is tisztában volt az új idők szavával, ők azonban mégis ragaszkodtak ahhoz, hogy a Disney régi hagyományaihoz híven a történetet dalokkal dúsítsák fel, és ehhez megszereztek egy épp menő nevet, a Broadwayn első sikerét arató Alan Menkent, aki többek között Howard Ashman dalszövegíróval olyan csodás ötleteket adott, hogy Sebastianból, a rákból csináljanak jamaicait, mert így izgalmasabb dallamvilággal gazdagíthatják a mozit. A Disney végül már sokallotta a dalokat, és néhányat ki akart dobni a filmből, de a Clements–Musker rendezőpáros alaposan megnehezítette a dolgukat: a zenés betéteket szándékosan úgy építették a filmbe, hogy a cselekményt is előremozdítsák, így a kivágásukkal több helyen értelmét veszítette volna a történet. A Disney főnökei belátták, hogy amit kérnek, egyenlő a lehetetlennel, és végül beleegyeztek, hogy a film összes dala bent maradjon a mozikba kerülő verzióban.

Glen Keane vázlata Arielről

A Disney-reneszánsz

A dalok végül nemhogy rontották volna, inkább növelték a film sikerét, több közülük slágerré vált azóta. A rendezőpáros Broadway-musicalekre hajazó hozzáállása kifizetődött, és a siker évekre meghatározta a Disney animációs filmjeinek stílusát. Ez volt az első Disney-tündérmese az 1959-es Csipkerózsika óta, és mivel a siker gigászi volt, nem volt kérdés, hogy A szépség és a szörnyeteggel folytassák a sort. A kis hableány olyan szempontból is váltást jelentett a cégnél, hogy míg korábban elsősorban a gyerekeknek és az őket kísérő szülőknek próbáltak filmeket készíteni, itt új réteg jelent meg a közönség soraiban: a párok, akik randimoziként ültek be a filmre, úgy, mintha csak egy új musicalre váltottak jegyet a Broadwayn. A Disney-nél tudták, hogy ezután ezt a réteget is ki kell majd szolgálniuk.

Az 1989-es A kis hableány sikerével induló korszakot a szaknyelv Disney-reneszánsznak hívja, ami olyan eget rengető sikereket hozott, mint az Aladdin, A szépség és a szörnyeteg vagy Az oroszlánkirály. Ezek a blockbusterek kellettek ahhoz, hogy később a cég anyagilag olyan stabil lábakon álljon, hogy felvásárolhassák maguknak a Pixart, illetve évek múlva a Star Wars és a Marvel franchise-okat. A mai Disney birodalom elképesztően sokat köszönhet A kis hableánynak.

Civil Díj 2019 Érezted már úgy, hogy tennél – másokért, magadért, egy élhetőbb közegért –, de nincs időd, erőd, energiád, pénzed, lehetőséged? A civil szervezetek bebizonyítják, hogy van. Mindig van még egy kis hely bennünk, az időnkben arra, hogy holnap eggyel tovább lépjünk, mint ahol ma tartottunk. És hogy a mi valóban MI legyen. Hogy egymásban, közösségben is gondolkodjunk. Ha már késznek érzed magad erre, csatlakozz! Ha még nem, akkor csak higgy bennük – és szavazz rájuk! Ki legyen a Civil Díj 2019 közönségdíjasa?


Szavazok!

Megosztás Facebookon