Sztárok

Vajna Tímea a gyerekvállalásról: „Szerintem jó anya lennék”

Hosszú évek óta a szemünk előtt él Vajna Tímea, mindenki képzel róla valamit, de be kell látnunk, azt sem tudtuk, hogy ő mit gondol valójában. Az alább idézett beszélgetés segít abban, hogy megismerjük az igazi Vajna Tímeát.

Andy Vajna budapesti temetése után nem sokkal Vajna Tímea elutazott Los Angelesbe, hogy teljesítse a férje utolsó kívánságát. Azóta is ott van, és a Story magazin információi szerint legalább nyárig ott is marad, hogy megszerezze az állampolgárságot, noha abból az interjúból, amelyet John Hasulyónak adott a férje halála előtt néhány héttel, az derül ki, hogy nem tartja sokra a kinti társaságot.

Vajna Tímea (Fotó: NLCafé)

Ugyanebben az interjúban Tímea őszintén beszélt arról is, hogy 2019-ben szülni szeretne, mert tudta, hogy egy gyerek Andy nagy álma. A Vajna házaspár beszámolt a lombikprogramjukról nyáron, akkor annyit osztottak meg, hogy sikeres volt a beavatkozás, de a folytatásról Tímea azóta először ebben az interjúban mesélt.

Harminchat éves elmúltam, vagyis igencsak benne vagyok már a korban ahhoz, hogy gyereket szüljek. De furcsa mód soha nem éreztem azt, hogy most van itt az ideje. Andy nagyon szeretne már évek óta gyereket, én pedig örömet akarok neki szerezni azzal, hogy szülök neki egy kisbabát. Tudom, hogy ez mennyire fontos neki

– idézi Vajna Tímeát a Story magazin. „Akárhányszor szóba hozta eddig, mindig azt mondtam, hogy még egy év, még egy év… 2019-ben viszonyt komolyan elgondolkodnék rajta. Szerintem jó anya lennék.”

Andyvek közös életükről, arról, mik voltak a terveik még sok részlet kiderül a Storyból. Többek között az is, hogy Barbra Streisand hogyan bánt Vajna Tímeával, vagy hogy kikre számíthat, és hogy mennyire viselik meg a rosszindulatú megjegyzések:

Meghökkentő vallomás olvasható Vajna Tímeától a Story magazinban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top