Tompos Kátya: „Ha folyton másokra hallgatnék, nem tudnék továbblépni”

Jól tudom, hogy azok közé tartozol, akik a világjárásból merítenek új energiákat maguknak?

Igen, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül. A keleti kultúrák iránti vonzódásom évekkel ezelőtt kezdődött, amikor Indiában énekeltem egy nemzetközi szufi fesztiválon. Ez volt az első szemtől szembeni találkozásom a Távol-Kelettel, korábban én is csak olyan szinten ismertem, hogy időnként bementem egy indiai vagy thai étterembe enni Budapesten vagy meghallgattam egy szitárkoncertet. Mi ezekből a kultúrákból idehaza csak egy konszolidált európai változatot kapunk, ott pedig testközelből láthatjuk meg, milyen nyomorban vagy fényűzésben élnek az emberek. Az ilyen utazásokat általában szerencsésebb hosszabb időtartamra tervezni, mert pár nap alatt nem lehet rendesen áthangolódni, de én eddig maximum két hétre tudtam elutazni. Indiában például csak pár napot voltam, mégis hihetetlenül erős lenyomatot hagyott az életemben. Azóta is kerestem a lehetőséget, hogy újra a Távol-Keletre utazhassak, de csak tavaly novemberben sikerült eljutnom Vietnámba és Kambodzsába.

Ha ennyire vágytál rá, hogyhogy nem mentél korábban?

Rengeteget dolgoztam, nem nagyon fért bele az életembe. Az ilyen utakat már fél évvel korábban meg kell tervezni. A párom nagyon ügyes ebben, és általában sikerül a turisták által kevésbé látogatott helyeket kifognia. Ez azért jó, mert az ember jobban megismerheti a helyi lakosokat. A pár napos indiai utat a Söndörgő együttes tagjaival tettem meg, ott fordult elő velünk, hogy megérkeztünk farkaséhesen, és a konyhán azt mondták, hogy mindjárt kész van a vacsora. Ehhez képest négy és fél órát vártunk rá. Még az idő is egészen másképp telik arrafelé. Hiába idegeskedsz, attól a vacsorád még nem lesz kész korábban. Amikor visszajöttem, nem tudtam eldönteni, hogy mi az igaz. Ahogy ők élnek ott, vagy ahogy én élek itt. Össze voltam zavarodva, mert valami olyat kaptam Indiától, amit mindig is hiányoltam itthon. Amúgy is időhiányban szenvedek és mivel szeretek alapos lenni és elmélyülni a dolgaimban, folyton úgy érzem, hogy mindennel sietnem kell.  Persze ott élni biztosan egészen más, mint turistaként odamenni. Turistaként tudod, hogy bármikor hazamehetsz a saját házadba, a saját ágyadba és a komfortzónádba.

Forrás: Romis Moz

Annak idején egy évre felfüggesztetted a színházat az énekesi karrier kedvéért. Ha ennyire nagy hatással volt rád a Kelet, nem érne meg ez az egész annyit, hogy újra kivegyél egy nagyobb szabadságot?

Nem igazán szeretnék túl hosszú időre hátat fordítani a szakmámnak. Szerencsére sok helyre hívnak, szelektálhatok is, de nem szerencsés túlzottan visszaélni az színházigazgatók bizalmával. Persze jó lenne egy évig világot járni és úgy érzem, hogy az efféle terv is meg fog egyszer valósulni, de egyelőre még igyekszem tartani az egyensúlyt. Sokszor eszembe jut, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy azt a szakmát űzhetem, amit gyerekkoromban megálmodtam, és ez a gondolat szokott átsegíteni a nehézségeken is.

Volt olyan időszak a karrieredben, amikor nem csörgött a telefonod, és nem találtak meg új feladatokkal?

Szerencsére ez kimaradt. Vagy lehet, hogy előfordult, csak azt az időszakot én egészen másként éltem meg. Amikor egy évig távolságot tartottam a színháztól, akkor is annak örültem, hogy most végre magammal meg a zenével foglalkozhatok. Az volt az első olyan évem, amikor valóban megismerhettem egy kicsit a világot, és szélesebb látókörre tettem szert. A Színművészeti elvégzése óta folyamatosan dolgoztam, olyan sok bemutatóm volt, hogy megkönnyebbültem attól, hogy nem lett új abban az évben. Lehet, hogy ez nem egy tipikus színészi hozzáállás, és sokan elítélhetnek ezért, de én kihasználtam az időt és más, főképp zenei élményekből táplálkoztam. Értem és éltem egy kicsit, szóval szerintem színészként is érettebben tértem vissza egy év után.

Sokan szokták emlegetni, hogy a magyar színészeket túlhajtják, túl sokat kell dolgozniuk, és túl nagy a stressz. Te is így érzed?

Boldogító nem: menyasszonyok, akik nemet mondtak az esküvőre

Szerintem is túl nagy a stressz. Nagyon sokan élnek úgy, hogy délelőtt elmennek próbálni, délután elrohannak szinkronizálni, este meg előadás. Jól ismerem ezt a helyzetet, velem is előfordult. Persze lehet így élni egy darabig, de nem gondolom, hogy egy egész színészi életet így kellene leélni. Ha épp egyedülálló vagy, talán még belefér, vagy mondjuk a pályád elején, amikor rengeteg tapasztalatot akarsz gyűjteni a munkádban, de szerintem ez mindenkinél időszakos. Nem lehet folyamatosan száztíz százalékon pörögni. Egy idő után biztosan piszkosul elfáradsz benne. Egy színészben benne van, hogy menni kell, csinálni kell, de ha csak mész és csinálod, akkor közben honnan töltődsz? Honnan szerzel tapasztalatokat? Nekem például az utazás az, ami ki tudja tágítani a gondolkodásomat.

Jól vettem ki az előző gondolatmenetedből, hogy egy színész karrierjének jót tesz az egyedülállóság, és rosszat, ha párkapcsolatban van?

Nem, ez nagyon általánosító. Az embernek vannak különböző időszakai, és mindig azt nézi, hogy abban az időszakban mi segít neki. Vannak olyanok, akik pont a családjuk elől menekülnek a munkába. Én egyszerűen csak szeretek játszani. Szenvedni olyankor szoktam, ha valami olyat kell csinálnom, ami alkatilag nem áll jól, vagy amit nem érzek igaznak. Vagy a kommunikáció hiánya. Amikor pontatlanul hangzik el egy instrukció,  és neked úgy kell tenned, mintha értenéd, hogy ne sértődjön meg a rendező…

Forrás: Romis Moz

Mit szoktál csinálni, ha ilyen helyzetbe kerülsz?

Régebben nagyon beleálltam a konfliktusokba, de ez általában nem segített abban, hogy megoldást találjak. Mostanában már nem konfrontálódom, hanem időt adok magamnak, és megpróbálom lassan arra kormányozni a hajót, amerre a megérzéseim húzzák.

És ez beválik?

Többnyire igen, de nem tudnék olyan munkát mondani az életemből, ami százszázalékos volt. Ezt a szakmát nem lehet úgy mérni, mint egy sportteljesítményt. Nagyon sokszor előfordul, hogy azt veszed észre, hogy másmilyen vagy kifelé, mint amit belül érzel. Ehhez kell nagyon a rendező szeme. És az, hogy valóban lásson téged, a képességeidet, bízzon benned. A rendező bizalma szárnyakat tud adni,  akkor is, ha éppen nem vagy biztos a dolgodban.  Szerintem a színészvezetés az egyik legnehezebb dolog ebben a szakmában. Óriási érzékenység és felelősségtudat kell hozzá.

Régi filmes partnered, Csányi Sándor már egyáltalán nem vállal romantikus vígjátékokat, mert nem akar beskatulyázódni. A Most van most egy újabb romkom a karrieredben. Te nem tartasz a beskatulyázódástól?

Szeretnék művészfilmekben is forgatni és azt is tudom nagyjából, milyen szerep állna jól nekem filmen, de most ezt dobta a gép, én pedig régen forgattam. A Most van most nem egy tipikus romkom, elég sajátos világa van a road-movie jellegéből adódóan.  Szajki Péter filmje számomra sok újat hozott. A Most van mostban az én karakterem a női főszereplő. Ráadásul a forgatókönyvet eleve úgy írta meg Péter és a felesége, Szajki-Vörös Adél, hogy bennem gondolkodtak. Ritkán adatik meg, hogy olyan szereppel kínáljanak meg, ahol szinte végig a kamerák előtt lehetsz, és fenn kell tartanod a figyelmet. Romantikus vígjáték és romantikus vígjáték közt is vannak különbségek, a Most van most például nagyrészt egy kocsiban játszódik, és hasonlót még biztosan nem csináltam korábban. Lehet, hogy beskatulyáznak miatta, de annyiféle vélemény van, hogy nem figyelhetek mindegyikre. Ha folyton másokra hallgatnék, nem tudnék továbblépni.

Forrás: Romis Moz

Szilvi karaktere elég sokféleképpen értelmezhető. Az, hogy elszökik az esküvőjéről, és még aznap felkeresi az exeit, hogy újra összejöjjön velük, felfogható egy talajt vesztett nő kétségbeesett próbálkozásaként, de akár azt is ki lehet hozni belőle, hogy egy valódi pszichopata, aki minden útjába eső férfin átgázol. Te mit gondolsz róla?

Nehéz erről beszélnem, én is tegnap láttam először a filmet. Nagyon sokat beszélgettem Péterrel és Adéllal a forgatókönyvről, sokat viaskodtam Szilvi karakterének extrém húzásaival. Bennem is ott volt a gondolat, hogy teljesen kattant ez a nő. Szerintem Szilvi egy olyan ember, aki soha nem fog felnőni igazán. Egy huszonéves lány szintjén ragadt. Az is az egyik üzenete a filmnek, hogy a harmincasok az új húszasok: egyre később merünk elköteleződni, mert annyi lehetőségünk van az életben.

Ezek szerint problémás lánynak látod őt, de nem pszichopatának?

Tompos Kátya: “Én inkább adni szeretnék magamból”

Volt egy olyan változata a forgatókönyvnek, amiben Szilvi pszichológushoz jár. Ez azért volt színészi szempontból praktikus, mert megmagyarázott minden, a lánnyal kapcsolatos felmerülő kérdést. Viszont később ez kikerült a könyvből, és nem maradt más mankó, mint a lány kezdeti állapota, amiben megszökött az esküvőjéről. Így pedig a nézőre van bízva, hogy milyennek látja Szilvi karakterét. Az biztos, hogy problémás, de hogy kimondjuk-e rá, hogy pszichopata, az legyen egyéni nézői döntés.

Egy régi interjúdban említetted, mennyire fontos számodra, hogy találj olyan kapcsolódási pontokat a karaktereddel, melyek miatt szimpatikusnak érezheted őt. Szilvi esetében a szokottnál nehezebb dolgod volt?

Az elején nehéz volt. Minden szerepben próbálok ívet keresni, hogy honnan hová jut el az adott karakter, és mi a fejlődésének története. Ez a lány akkor zökken ki a saját problémáinak bűvköréből, amikor a fiú életébe is betekintést nyerünk. Áthangolódik, valamilyen szinten átkapcsolódik egy másik emberre, és ettől kevésbé látjuk egy idő után a gyerekes egoizmusát. A film tele van abszurd jelenetekkel, amiket a lehető legkomolyabban kellett eljátszani.

Szilvi nevezhető negatív karakternek?

Szerintem nem, csak hülyeségeket csinál, és minél nagyobbak a kudarcai, annál arrogánsabbá válik. Inkább csak önző és gyerekes. Neurotikus. A srác egy kicsit helyrebillenti őt, ráhangolja Szilvit arra, hogy mást is lásson az életből, ne csak a saját problémáit, amelyek egy idő után már nem is tűnnek annyira tragikusnak.

Forrás: Romis Moz

Milyen nehézségekkel járt együtt, hogy a forgatás nagy részében egy autóban kellett ülnöd?

Egy traileren utaztunk, ami nagyon szépen elringatott minket. Egy-egy fárasztóbb nap végén koncentrálni kellett, nehogy elaludjunk. És persze a folyamatos jelenlét lényeges feladat volt.

A film 90%-ában egy menyasszonyi ruhát viselsz. Kényelmes viselet volt?

Itt azért több egyforma menyasszonyi ruha volt levarrva. Cserélgettük őket, mert nagyon hamar elhasználódtak. Gyalogoltam benne mezőn, temetőben, vagyis olyan helyeken, ahol ez a tüll mindent felszedett a földről. Beleakadt a fáról lehullott száraz mogyoró, egy-egy gally a temetőben, a fémhulladék a koszos gyárban meg a bogáncs a mezőn. Még óriás szöcskék is beugrottak néha a rétegek közé, visongtam, amikor megláttam őket. Nagyon sok mindent átélt egy-egy ilyen ruha.

Szoktad mondani, hogy különböző korszakaid vannak, és minden korszakodban valami más a fontos az életedben? 2019-ben mi számodra a fontos?

Az áll a fókuszban, hogy csak azt a munkát vállaljam el, ami igazán épít vagy érdekel. Kevesebb olyan dolgot akarok vállalni, amire azt mondom, hogy „Hát jó, ez nem annyira az én világom, de azért csináljuk meg, hátha ebből is tanulok valamit”.