Sztárok

Óriási változás a Barátok köztös Németh Franciska életében

Vakmerő döntést hozott a színésznő, de szerinte a legjobbat: ápolónő lett a Barátok közt sorozatsztárjából.

Öt évvel ezelőtt Németh Franciska – aki korábban szerepelt a Barátok köztben, és modellként is dolgozott – feladta addigi kommunikációs igazgatói állását, és elhatározta: visszaül az iskolapadba, hogy ápolónőnek tanulhassonírja a Bors. A színésznő közel a harminchoz kezdett iskolába járni, hogy súlyos beteg gyerekeken segítsen.

Fotó: Neményi Márton / NLCafé

Ma a Szent János Kórház gyermeksebészeti és traumatológiai osztályán dolgozik. „29 éves koromra a kommunikációs szakmában már megmásztam a karrierlétrát, mindent elértem, amit lehetett. Éreztem, hogy nem vagyok jó helyen, és ez már fizikai tünetekben is megmutatkozott, rendszeresen vérzett az orrom, fájt a fejem” – vallotta be. Tudta, hogy nehéz lesz, de úgy is vállalta, hogy sokkal több a munka, és töredékét keresi ápolónőként annak, amit korábban. „Én most érzem azt, hogy igazán hasznos vagyok” – mondja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top