Sztárok

Kőművesből kőgazdag szépfiú: Luke Perryre emlékezünk

Proligyerekből lett A kategóriás filmsztár – az oldschool amerikai álom megtestesítőjeként. Bár legtöbben szívtipró tinibálványként emlékeznek majd rá, Luke Perry életműve vastagon több, mint a Beverly Hills 90210.

Coy Luther „Luke” Perry III 1966. október 11-én született az Ohio állambeli Mansfieldben. Luke Perry édesanyja háziasszony, apja pedig acélmunkás volt.

Középsuli után egyből továbbállt otthonról,

és Kaliforniába, majd New Yorkba költözött, ahol kőművestől kezdve minden volt, miközben megpróbálta befészkelni magát a show-bizniszbe.

Saját bevallása szerint nem kevesebb, mint

NEW YORK, NY – CIRCA 1992: Luke Perry circa 1992 in New York City. (Photo by Robin Platzer/IMAGES/Getty Images)

215 castingon fordult meg,

mígnem – halleluja! – beválogatták egy tévéreklámba.  Ezután egykettőre beindult a Perry-henger: egy rockvideoklip után a nyolcvanas évek végén komolyabb szerepet kapott a Loving és a Another World című sorozatban.

Az A kategóriás színészlétet a Beverly Hills 90210 című tini-szappanopera hozta el számára. A sorozat évadait két részletben: kilencven és kilencvenöt, majd kilencvennyolc és kétezer között forgatták.

Luke Perry 197 részen keresztül alakította

NEW YORK, NY – OCTOBER 07: Luke Perry speaks onstage at the Riverdale Sneak Peek and Q&A during New York Comic Con at The Hulu Theater at Madison Square Garden on October 7, 2018 in New York City. (Photo by Andrew Toth/Getty Images for New York Comic Con)

Dylan McKay-t, a kőgazdag, politoxikomán szépfiút,

akinek érzéketlen lelkét azért elég sok nő meg tudta lágyítani – lévén ez a sorozat egyik fővonala.

Szívtipró imázsát tovább építgette Joss Wheldon Buffy, a vámpírvadász című 1992-es mozijában, majd a Terminal Blissben. Pénzkereső szakmája, a Bevery Hills mellett a kilencvenes években több független filmben is részt vállalt, ilyen volt a Los Angeles-i zavargásokról szóló Lázadás, sőt Luc Besson Az ötödik elem című sci-fijében is jutott neki egy nyúlfarknyi szerep.

Rossz fiús imágójáról egyébként ennyit mondott: „Életem végéig össze fognak kapcsolni vele, de ez oké is így.

Dylan McKay-t jól hoztam. Ő az enyém.”

Perry gyakran adta a hangját animációs sorozatokhoz. Először 1993-ban egy Simpson-család-epizódban tűnt fel mellékszereplőként, hogy aztán a

HOLLYWOOD, CA – MARCH 25: Luke Perry arrives for the 2018 PaleyFest Los Angeles – CW’s “Riverdale” at Dolby Theatre on March 25, 2018 in Hollywood, California. (Photo by Gabriel Olsen/FilmMagic)

Family Guyban már saját magát alakítsa,

miközben éppen szétpereli a Griffin-famíliát. De láthattuk-hallhattuk a Hulkban sőt a Mortal Kombat-ben is.

A kétezres években főként HBO-produkciókban szerepelt. Az Oz című börtöndrámában Jeremiah Cloutier tiszteletest alakította. 2002 és 2004 között a posztapokaliptikus Jeremiah-ban, 2006-ban pedig a lottónyertes barátokról szóló Windfallban játszott, 13 epizódon keresztül.

Luke Perry 1993-tól tíz éven keresztül volt Rachel Minnie Sharp férje, és két gyermekének – Jacknek és Sophienak – az apja.

Fia, Nate „Jungle Boy” Coy néven pankrátor lett

– végül is egyfajta színészet az is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top