Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

Martinovics Dorina: „Bármikor félre tudom tenni a karrierem a családom miatt”

Megcsalt feleséget játszik Dobó Kata Kölcsönlakásában, aki hűtlenkedéssel szeretne bosszút állni a férjén. Élete első nagy vígjátéki alakítása kapcsán beszélgettünk Martinovics Dorinával, aki nemrég egy kandallós erdei házba költözve találta meg önmagát.

Pár éve még azt nyilatkoztad, hogy Magyarországon Anger Zsolt az egyetlen, akire azt mondanád, hogy filmszínész. Azóta minden évben forgattál. Már filmszínésznek érzed magad?

Nagyon kevés ember teheti meg, hogy csak az egyiket csinálja. Magyarországon nem készül annyi film, hogy csak ebből meg lehessen élni, illetve maximum akkor, ha az ember sorozatban vagy napi sorozatban is vállal szerepet mellette. Én nem vagyok se színházi színész, se filmszínész: én színész vagyok. A színházi és a filmes munka ugyan teljesen más, közben meg valahol tök ugyanaz.

A karriered melyik pontján érezted először azt, hogy most már otthonosan mozogsz a kamerák előtt?

Igazából mindig meglepően otthon éreztem magam a kamerák előtt. Sokkal zártabb és intimebb dolog, mint színházat csinálni – nyilván nem ül ott több száz ember – , attól függetlenül, hogy végig vesz egy kamera, és körülötted ott van a stáb. Az első olyan filmes munkám, ahol már nem volt bennem semmi görcs, és ahol minden szempontból jól éreztem magam, az a Társas játék volt, amiben elég sokat forgathattam.

Martinovics Dorina (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Amikor Dobó Kata szereplőket keresett a Kölcsönlakáshoz, szerinted a Társas játék miatt jutottál eszébe?

Katának volt egy elég erős elképzelése arról, hogy melyik szerepekre milyen színészeket szeretne. Teljesen véletlenül összefutottunk, amikor a Hurok című film forgatását befejeztük. Akkor találkoztunk először, és elkezdtünk dumálni. Látta a Hurkot is, és valamiért megragadtam a fejében, mert szerinte én nagyon nőies vagyok, attól függetlenül, hogy mikor nem színpadon vagy kamera előtt állok, nagyon fiúsan, lezserül öltözködöm. Látott bennem akkor valamit, amiből úgy gondolta, hogy jó lennék erre a szerepre.

Szinte minden interjúdban elmondod, hogy tornacipős lányként látod magad, miközben a filmjeidben kifejezetten nőies nőket alakítasz, és nem csak Dobó Katánál…

Mókás, nem? Én nagyon későn érő típus voltam. A gimnáziumban nem sminkeltem magam, nem hordtam nőies ruhákat, inkább lezser voltam. A vízilabdacsapattal nőttem fel a Tungsram-uszodában, úgyhogy végig nagyon fiús közegben voltam, és nem volt meg bennem az igény arra, hogy kisminkeljem magam, vagy tessek másoknak. Ez valahogy elkerült engem akkoriban. Aztán bekerültem a főiskolára, ahol a színház miatt meg kellett tanulnom sminkelni, több darab, valamint a Társas játék miatt meg kellett tanulnom magas sarkú cipőben járni. Minden ilyen női dolgot a színházban tanultam meg. Emiatt ha civilben csinálom, furcsán érzem magam. Civilben sosem sminkelnék, vagy vennék fel egy dögös rucit magas sarkú cipővel, hacsak az alkalom kifejezetten nem kívánja meg. Nincs is magas sarkú cipőm otthon. Ez nekem mind a színházhoz kötődik.

És amikor majd elmész a Kölcsönlakás díszbemutatójára?

Hű, ez nagy kérdés. Azért van egy elvárás, hogy az ember nagyjából hogyan jelenjen meg egy díszbemutatón. Ez minden évben nagy fejtörés nekem. Olyasmit kell találnom, ami még én vagyok, de már belefér abba is, amit egy ilyen eseményen elvárnak tőlem. Találtam egy gyönyörű ruhát az egyik magyar tervezőnél, remélem, hogy sikerül megszereznem.

Kölcsönlakás

A Kölcsönlakásban elsősorban mi fogott meg?

Nem nagyon értek a vígjátékokhoz, nem csináltam még ezt a műfajt korábban. A castingra Kata személye miatt mentem el, mert kíváncsi voltam rá. Aztán elolvastam a forgatókönyvet, és nagyon viccesnek találtam, pedig engem nagyon nehéz megnevettetni, elég szigorú a humorom, de ezen a könyvön nevettem. Pedig vígjátékokat még nézni sem szeretek, mert valahogy nem tartom őket viccesnek. De tetszett a könyv, és Kata olyan hihetetlen meglepetés volt számomra a castingon, úgy instruált minket, olyan figyelmes volt, és olyan jó ízléssel csinálta mindezt, hogy hirtelen nem volt kérdés: nekem erre igent kellett mondanom. Izgatott, hogy milyen lehet vígjátékot csinálni, és Kata volt a biztosíték, hogy az eredmény nem lesz ízléstelen. Voltam már olyan castingon, ahol azt az instrukciót kaptam, hogy legyek viccesebb. De hogyan? Adjanak nekem egy viccesebb anyagot, és akkor viccesebb leszek.

Vígjátékrendezők szokták mondani, hogy a vígjátékokat is úgy kell játszani, mint egy drámát.

Nem tudom. Az is izgalmas volt ebben a forgatásban, hogy annyiféle színész lett összerakva, hogy ettől hihetetlenül izgalmas élményt jelentett. Mindenki megtartotta a saját elképzelését és ízlését, és ezt próbáltuk meg összecsiszolni a Katával.

Jól éreztem, hogy az alakításodnak volt egy olyan íve, hogy a könnyedebb vonalról indulva fokozatosan vitted bele a karakteredbe a drámát?

Mondhatnám, hogy igen, de szerintem ez annak is köszönhető, hogy nagyjából a forgatás elején vettük fel a film végét, a lakásban játszódó jeleneteket, és a végén vettük fel az elejét, a külső helyszínes jeleneteket. Azt hiszem ahogy telt az idő, úgy játszottam egyre bátrabban vígjátékot. Tegnap meg tudtuk nézni a színészekkel a kész filmet, és igazából már a forgatókönyv is így volt felépítve, nem kellett odafigyelnem  arra, hogy én teremtsek meg egy ívet, és Kata is nagyon tudta, mit akar, vigyázott ránk. Azt gondoltam a forgatás előtt, hogy nehéz lesz vígjátékot játszani, de a vége felé már sokszor előfordult, hogy úgy éreztem, valamit nagyon elcsíptünk. A Kölcsönlakás ilyen szempontból nagyon jó iskola volt, és sok bátorságot adott ahhoz, hogy a jövőben komédiát játsszak filmen vagy akár színházban is. Kicsit máshogy kell ehhez hozzáállni, tisztábban kell játszani.

Fotó: Vadnai Szabolcs

Ezt hogy érted?

Nem kell, hogy életed összes drámája egyetlen tekintetből kiolvasható legyen, mint mondjuk egy drámában. Ha azt játszom, hogy féltékeny vagyok, akkor féltékenységet játsszak, és ne az jöjjön át, hogy már kamaszként is csaltak, elszökött a kiskutyám, felgyulladt a házunk… Szóval ne vigyek bele olyan felesleges rétegeket, amik elvihetik a néző figyelmét. Mivel drámákon nőttem fel, nagyon nehezen nézek úgy, hogy az ember ne gondolja azt, hogy baj van. A komédia jóval tisztább színjátszást igényel. Sokszor csináltuk Katával, hogy felvettünk egy jelenetet Viktorral (Klem Viktor, a filmben Martinovics Dorina férjét alakítja – a szerző), és aztán visszanéztük. Voltak olyan vicces jelenetek, amiket leforgattunk, visszanéztük, és kiderült, hogy az eredmény szörnyen szomorú lett. Nem akartam, de valahogy mégis benne volt az, hogy „megcsalsz, az egész életünket tönkretetted, mi lesz a közös gyermekünkkel”… Ezt jelentette az arcom és a tekintetem. Rájöttünk, hogy ez baromi szép egy gyönyörű drámában, de ide nem kell.

És mi történt ezután?

Ki kellett tisztítanunk magunkat, és újravenni a jelenetet. Ez alatt nem azt értem, hogy felületesebben kellett játszanunk, mert komédiát játszani ugyanolyan kemény, mint drámát. Viktorral ez mindkettőnk számára kihívást jelentett. Hál istennek, ezt Kata látta, és támogatott is minket abban, hogy ilyenkor nekigyürkőzhessünk.

A Kölcsönlakás színpadi változatát megnézted forgatás előtt?

Nagyon sűrű időszak volt ez az életemben, nem értem rá, folyamatosan dolgoztam. A forgatás idején például mindennap hajnali 3-4-re jártam ki forgatni, és a munka után nem mentem  haza, hanem jöttem ide a Radnótiba játszani. Esélyem sem volt a darabot megnézni.

A magyar színészek esetében amúgy is jellemző probléma, hogy a filmforgatás mellett megmaradnak az esti fellépések is a színházban. Hogy lehet ezt összeegyeztetni a magánéleteddel?

Ilyenkor nem örülnek. Engedélyt szoktam kérni a fiamtól és a páromtól is a sok kimaradásra. Átbeszéljük családilag, hogy ez hogy fér bele az életünkbe. Aztán elkezdődik ez a nagyon kevés alvás. Ha jó hangulatú a forgatás, az kárpótol az alváshiányért. A Kölcsönlakás esetében rettentő sokat röhögtünk. Folyamatosan hullafáradt voltam, de hál istennek a hangulat végig nagyon jó volt a csapatban. Aztán esténként bejöttem a színházba, és olyan előadásokban játszottam, amiknél azt éreztem, hogy van értelme.

Fotó: Vadnai Szabolcs

Hánykor vittek ki a forgatásra?

Az előadásaink este 10-11 között érnek véget, a színházból még haza kellett érnem. Általában három előtt tíz perccel keltem, és háromkor már kocsiban ültem, és mentem ki a forgatásra. Az a luxus már nem fért bele, hogy készülődjek. Volt, hogy melegítőben mentem ki reggel, és rám aggatták a cuccokat. Jó messze lakom, kint Budakeszin.

Színészként nem fontos szempont költözésnél, hogy a színház közel legyen?

Fontos, de most mást helyeztünk előtérbe. Párommal másfél éve vettünk egy házat az erdő mellett kandallóval. Csodálatos hely, szaladgálnak körülöttünk a rókák, a vaddisznók meg az őzek. A legközelebbi buszmegálló 30-35 percnyi laza erdei sétára van tőlünk. Szerencsére sosem volt olyan napunk, amikor azt gondoltuk, hogy nem érte meg a költözés.

Az ingázás nem zavar?

Megszoktam. Elbíbelődöm a kocsiban. Szöveget mondok, nézelődök, beszélek a barátnőmmel telefonon…

Fotó: Vadnai Szabolcs

Miért volt arra szükséged, hogy kiköltözz a természetbe?

Mindig erre vágytam. Budapesti vagyok, Csillaghegyen nőttem fel, itt jártam egyetemre, itt dolgozom, mégis erre vágytam, mióta az eszemet tudom. Sosem szerettem a tömeget, és amúgy sem használom ki a Budapest adta lehetőségeket bulizás szempontjából, sosem tettem ezt, szóval adta magát a dolog.

Abból a szempontból meglehetősen különleges a karriered idehaza, hogy a legtöbb kollégáddal szemben igen korán vállaltál gyereket. Nem féltetted a karriered akkoriban, vagy ez sosem volt szempont nálad?

Nekem még nem volt annyira karrierem, hogy bármit félthessek. Szerettem dolgozni, egy éve voltam a Nemzetiben, de azt hiszem, bármikor félre tudnám tenni a karrierem a családom miatt. Nem gyötrődtem ezen egyáltalán. Elég sok időt kihagytam, két teljes évadot, ami ebben a szakmában elég ritkának számít. A mi szakmánk amúgy is tele van bizonytalansággal. Minden évben izgulhatunk azon, hogy szerződtetnek-e, megmarad-e a színház, kapunk-e elég támogatást. Ez így megy gyakorlatilag a nyugdíjig, ami meg szintén kiszámíthatatlan.

Címlap

top