Sztárok

Vérszerződést kötött Ambrus Attila a gyermeke anyjával

A házasság nem való mindenkinek, ezzel minden bizonnyal Ambrus Attila és kedvese is egyet értenek. Szerencsére van alternatíva.

Még mindig nem ocsúdott fel a kislánya születése miatt érzett eufóriából Ambrus Attila. Az egykori Viszkis rabló végig a szülőszobában volt kedvesével, és a köldökzsinórt is ő vágta el. A kis Anna 55 centivel és három kilóval jött világra.

Ambrus Attila viszont a Borsnak elárulta, hogy mivel hivatalosan sosem házasodtak össze párjával, Rékával, apasági nyilatkozatot kellett tennie, és külön papírmunkát igényelt a baba anyakönyvezése. De a házasság kérdése a névhasználatnál sokkal érdekesebb, hiszen a keramikus állítja: ősmagyar szokások szerint kötötték össze életüket kedvesével.

Ambrus Attils és Réka

„Vérszerződéssel kötöttünk házasságot Rékával, ősmagyar sámánszertartás keretében. Tűvel megszúrtuk egymás ujját, és egy-egy csepp vért engedtünk a borba, amit aztán megittunk. A kislányunk újabb, nagyon komoly vérkötelék köztünk, vele minden a helyére került” – árulta el a korábbi bankrabló.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top