„Jó vagyok a csókjelenetekben” – Kabir Bedivel beszélgettünk

Január 16-án lett hetvenhárom éves. Hogyan ünnepelte a születésnapját?

Hadd gondolkodjam, rég volt (Nevet.). Tizenötödikén és tizenhatodikán is ünnepeltünk, az egyik nap olasz, a másik nap tradicionális indiai étel volt vacsorára. A 15-i mulatság különösen sokat jelentett nekem, mert aznap ünnepeltük a házassági évfordulónkat a feleségemmel, Parveennal. Sok barátunk jött el; ez az egyik előnye annak, ha nemzetközileg ismert színész az ember: soha nem fogy ki a barátokból.

Február 16-án Magyarországra jön, hogy részt vegyen Guido és Maurizio de Angelis budapesti koncertjén.

Így van. A nyolcvanas években, nem sokkal a Sandokan bemutatása után egyszer már jártam Magyarországon. Nagyon jól éreztem magam: bejárhattam a gyönyörű magyar tájakat, megkóstolhattam a fantasztikus magyar ételeket és borokat. De a legnagyobb hatással mégsem ez volt rám, hanem az, hogy milyen melegen, milyen nagy szeretettel fogadtak. Ráadásul nagy hálával tartozom Guido de Angelisnek, aki olyan fantasztikus főcímdalt komponált a Sandokanhoz, ami éveken keresztül hatalmas sláger volt Európában, és ezzel nagyban hozzájárult a sorozat sikeréhez. Így amikor felkért, hogy menjek el a budapesti koncertre, azonnal igent mondtam. Már csak azért is, mert így újra találkozhatok azokkal a csodálatos emberekkel, akiket Magyarországon ismerhettem meg, és új barátokat is szerezhetek.

Fotó: Pier Marco Tacca/Getty Images

Hosszabb időt tölt majd Budapesten?

Sajnos nem, csak két napot tölthetek Magyarországon, utána Londonba utazom, majd vissza Indiába, hogy részt vegyek az Újdelhiben rendezett Global Business Summiton. Ez egy nagy üzleti csúcstalálkozó, ahová a Google-től és az Amazontól a Teslán át az Airbnb-ig a világ legnagyobb cégeinek vezetőit várják.

Színész létére gazdasági, politikai és társadalmi téren is nagyon aktív. Támogatja a mianmari kormányellenes felkelőket is.

Igen. Tudja, ez nálam családi örökség, a szüleim mindig fontosnak tartották, hogy kiálljanak olyan ügyekért, amelyekben hittek. Édesapám, Baba Pyare Lal Singh Bedi író és filozófus, édesanyám, Freda Bedi pedig az első nyugati nő volt, aki felvette a tibeti buddhizmust. Mindketten felvilágosult emberek voltak, Oxfordban tanultak, ott is házasodtak össze, és arra tették fel az életüket, hogy a brit elnyomás ideje alatt India függetlenségéért harcoljanak. Anyám szociális munkás volt, egy nagyon jószívű ember, aki mindig fontosnak érezte, hogy felemelje az elesetteket. Egyszóval úgy neveltek, hogy nyitott és érdeklődő elmével nézzem a körülöttem lévő dolgokat. Mindig érdekelt, hogyan működik a világ, és igyekszem figyelemmel követni, a fontosabb politikai, társadalmi, gazdasági eseményeket. Mianmar pedig különösen közel áll a szívemhez, anyámmal együtt én is sok időt töltöttem az egyik helyi buddhista kolostorban.

Sokan aggódnak azok miatt a változások miatt, amik az utóbbi időben történtek a globális politikában. Ön szerint jó irányba megy a világ?

Szerintem a történelem egyik legizgalmasabb időszakában élünk. Én még egy olyan korszakban nőttem fel, amikor nem volt internet, mobiltelefon, nem élvezhettük a technológia áldásait. Szilárdan hiszem, hogy a problémák ellenére alapvetően jó irányba haladunk; India például sokat profitált az informatikai robbanásból, nem véletlen, hogy míg gyerekkoromban vezetékes telefonja is csak keveseknek volt, ma 900 millió mobiltelefon van az országban. Narendra Modi miniszterelnök vezetése alatt nagy lendületet kapott az ország, ma a nagy államok közül Indiában a legnagyobb a gazdasági növekedés. Örülök ennek – még akkor is, ha tudom, hogy világszerte nagy a felfordulás, és folyamatosan mélyül az egzisztenciális szakadék a gazdagok és a szegények között.

Fotó: Pier Marco Tacca/Getty Images

Ön szerint mi a legnagyobb probléma ma a világban?

A klímaváltozás. Ha nem teszünk semmit, a 2050-es évektől kezdve komoly problémákkal kell majd szembenéznünk, az ivóvízhiány és az annak következtében fellépő tömeges migráció akár az egész civilizációnkat veszélybe sodorhatja. Nagyon fontos, hogy megoldást találjunk a globális felmelegedés okozta kihívásokra.

Ön az egyik első indiai színész, aki nemzetközi karriert futott be. Bollywoodban kezdte a pályáját, majd Európában és Amerikában is játszott. A Sandokannak köszönheti a sikerét?

Mondhatjuk, hogy igen. Az a sorozat alapvetően megváltoztatta az életemet, kinyitotta előttem a kaput nyugatra, és lehetőséget teremtett arra, hogy nemzetközi karriert építsek. A Sandokannak köszönhetem, hogy Roger Moore-ral együtt játszhattam a Polipka című James Bond-filmben, ahogy azt is hogy szerepet kaptam a Gazdagok és szépek című sorozatban, amit világszerte 146 országban sugároztak, és több mint egymilliárd ember nézett. Ezek miatt a szerepek miatt ismerik a nevem.

Hogyan kapta meg a Sandokan főszerepét?

Mivel Sandokan ázsiai karakter, a sorozat készítői az elejétől kezdve ázsiai színészt kerestek a főszerepre. Először Bombay-ben castingoltak, én voltam az első, akivel találkoztak. Utánam még jó néhány színésszel tárgyaltak, de végül nekem adták a szerepet. Talán azért, mert a screentesteken kiderült, hogy jó vagyok a csókjelenetekben. (Nevet.)

Kabir Bedi és felesége, Parveen Dusanj (Fotó: Profimedia)

A tévé és a mozi mellett a színpadon is sikeres. Színházi vagy filmszínésznek tartja inkább magát?

Színésznek tartom magam. Lehet, hogy különböző technikákat kell használni a filmen és a színpadon, de maga a színjátszás élménye ugyanaz. Ugyanazon szabályok szerint kell felépíteni egy karaktert a deszkákon, mint a vásznon vagy a képernyőn. A különbség csak annyi, hogy míg a színházban csak én, a színésztársaim és a közönség van – zavartalanul, megszakítás nélkül játszhatok, semmi és senki nem zavarja az alakítást –, addig a kamera előtt folyton újra és újra elő kell adni ugyanazt a jelenetet, amíg a rendező úgy nem találja, hogy tökéletesre sikeredett.

Annak ellenére, hogy hetvenéves elmúlt, még mindig játszik. Min dolgozik most?

Mindig jönnek új projektek. Az elmúlt két évben hat filmet forgattam, volt köztük angol, olasz és hindi nyelvű is. Most a producerkedéssel próbálkozom, többek között egy játékfilmen és egy webszérián is dolgozom. Sok a munka – de nem baj, mert nekem a munka az élet.

Az Amerikai Filmakadémia tagja. Az elmúlt években két magyar film – 2016-ban Nemes-Jeles László Saul fia című holokausztdrámája, 2017-ben pedig Deák Kristóf és Udvardy Anna Mindenki című kisfilmje – is Oscar-díjat kapott. Látta valamelyiket?

Sajnos nem. Az idegen nyelvű kategóriában csak az szavazhat, aki az összes jelölt filmet látta. Nekem nem volt időm mindet megnézni, ezért nem is szavaztam, mert nem tartottam volna tisztességesnek. De gratulálok a készítőknek. Nagy teljesítmény és megtiszteltetés Oscar-díjat kapni, amint tehetem, megnézem mind a kettőt.