Sztárok

Hosszú Katinka elmondta az igazat

Megszólalt az edzőtermi mizéria ügyében a háromszoros olimpiai bajnok úszó.

Hosszú Katinka mindenáron ragaszkodik ahhoz, hogy délelőttönként, amikor éppen nem külföldön versenyez, két és fél órán keresztül kizárólag klubja, az Iron Swim használhassa a fővárosi Duna Aréna edzőtermét. A háromszoros olimpiai bajnok úszó két hete egyezett meg a felekkel a teremhasználatról – írja a Blikk.

Elmondása szerint az előzetes egyeztetés és engedélyezés alapján joga van az említett helyiség kizárólagos használatához. „Nem én voltam, aki nem tette meg a megfelelő lépéseket. Azt viszont szeretném kiemelni, hogy semmi bántót nem mondtam a többi úszóra, ami megjelent ezzel kapcsolatban, az nem igaz. Sőt, személyesen beszéltem Verrasztó Dáviddal és Virth Balázzsal, Kapás Boglárka edzőjével is, minden a legnagyobb rendben van köztünk” – hangsúlyozta a bulvárlapnak.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés, Febr 3., 2019, időpont: 9:45 (PST időzóna szerint)

Mindenesetre néhány napon belül megoldódhat az ügy: az úszók a jövő héten már használhatják a Duna Arénában a vadonatúj konditermet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top