Sztárok

Összeköltözik Létay Dóra és ifj. Éliás Gyula

Két év után Létay Dóra és ifj. Éliás Gyula úgy döntöttek, összeköltöznek.

Munkakapcsolatból lett szerelem Létay Dóra és ifj. Éliás Gyula kapcsolata, akik két év után úgy döntöttek, ideje összeköltözniük. Már a közös otthont is kiszemelték – írja a Blikk.

„Az első négy hónap után rájöttünk, hogy sokkal több van közöttünk egy futó kalandnál. Nagyon szeretek Dóra mellett elaludni és mellette ébredni is. Varázsa van az együtt töltött nyugodt reggelnek, amikor összebújva szerethetjük egymást” – mondta Éliás Junior.

„Előfordult, hogy a kislányom alvós macija Gyulánál maradt, anélkül meg nem lehet Emmával (6) óvodába menni, de szerencsére nemrég kiszemeltük Budán a közös otthont. Reméljük, pár hónapon belül birtokba vehetjük” – mondta Létay Dóra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top