Sztárok

Vita a táncparketten, égő ruha, elsőbálozók – emlékezetes pillanatok az eddigi Story Gálákról

A Story Gála bőven szolgáltatott meglepő pillanatokat az elmúlt években. Most nem a titokzatos bombariadóra vagy az ismeretlen pucérkodó kiabálóra gondolunk, hanem azokra a fordulatokra, amelyeket a sztárok produkáltak.

Amikor lángra kapott egy ruha

Kereken tíz évvel ezelőtt, vagyis 2009-ben történt az egyik legdrámaibb divatesemény a Story Gálán. Nem arról volt szó, hogy két híresség egyforma ruhában pózolt volna a vörös szőnyegen. Abban az évben még egy jósnő is várta a vendégeket, akik a vacsora után, és Medveczky Ilona szokásos táncolása előtt felkereshették a jövendőmondót. Madár Vera is éppen arra haladt, hatalmas, gyönyörű estélyi ruhájában, amikor az, a földön elhelyezett egyik mécsestől, hátulról lángra kapott. „El sem tudom mondani, mennyire megijedtem, először égett szagot éreztem, aztán pedig láttam, hogy lángra lobban a ruhám hátulja… Szinte sokkot kaptam a történtek után, hiszen egy pillanat alatt megéghetett volna a hátam és a hajam is” – nyilatkozta később. Szerencsére a szemfüles Joshi Bharat pont arra járt, és eloltotta a kissé megpörkölődött szatént és tüllt.

Madár Vera kiégett ruháját mutatja a fotósoknak (Fotó: Nagy Zoltán)

Szakítás élőben

Mások is okot adtak a pletykára a 2009-es gála után. Abban az évben ugyanis már hetekkel a bál előtt arról szóltak a hírek, hogy Liptai Claudia és Gesztesi Károly kapcsolata megromlott.  Clau és akkori férje azonban összeöltözve, egymás térdét simogatva, kéz a kézben jelent meg a Story magazin rendezvényén. Ezeket a pillanatokat elnézve a legtöbb újságíró már azt gondolta, hogy nincs itt szó semmiféle szakításról, majd amikor a házaspár felsétált a pódiumra, átvenni egy díjat, akkor Liptai viccesen megjegyezte, igazából már a bútorokat fűrészelik. A találgatásoknak 2010-ben lett vége, amikor Clau és Gesztesi házasságát hivatalosan is felbontotta a bíróság.

Liptai Claudia és Gesztesi Károly (Fotó: Szabolcs László)

Mindenkit meglepő párkapcsolat derült ki

2010-ben nem a ruhák, hanem a Story Gálára érkező párok okoztak nagy meglepetéseket. Ilyen volt Tóth Gabi is, aki Nagy Rolanddal (Judy egykori férjével) jelent meg kéz a kézben a rendezvényen.  „Hosszú idő óta Roli az első olyan férfi az életemben, aki mellett igazán nőnek érezhetem magam” – mondta Gabi. Azóta tudjuk, hogy nem Roland volt a igazi Gabinak, aki kiegyensúlyozott és nagyon boldog párkapcsolatban él, a TV2-n késeket osztogató séffel, Krausz Gáborral.

Tóth Gabi és Nagy Roland (Fotó: Schumy Csaba)

Egy hangos veszekedés részletei

2012-őt írtunk, amikor a Jóban Rosszban népszerű színésznője, Cseke Katinka párkapcsolati krízisére figyeltek fel az újságírók a Story Gálán. Katinka és akkori párja, valamin összeszólalkozott a bál alatt, és néhány perc alatt mondhatni hangos veszekedés alakult ki köztük a táncparkett szélén. Az Ázsia Expresszben is bizonyított színésznő végül kiviharzott az előcsarnokba, ám a vita közte és párja között ott is folytatódott. A békítésre végül a szervezők vállalkoztak.

Cseke Katinka és párja, Hassine (Fotó: Schumy Csaba)

Debütáló (ex)párok 1.0

2018-ban többen okoztak izgalmat a Story-gálán. Tavaly esett meg az is, hogy röviddel a kezdés előtt, megérkezett az eseményre VV – csillogó fülbevalós – Aurelio és már nem VV, hanem Nádai – Angelina Jolie-nak öltözött – Anikó. Akkor sok újság „álompárnak” titulálta őket, de ma már tudjuk, hogy az első nyilvános szereplésük volt egyben az utolsó is, mert a kapcsolat már nem érte meg az idei Story Gálát.

Anikó és Aurelio (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Debütáló (ex)párok 2.0

Nemcsak Aurelio és Anikó „első bálozását” láthattuk 2018-ban, hiszen Pintér Tenya és akkori kedvese, Frida is abban az évben bálozott együtt először a Story Gálán. Egy vidéki fellépése miatt Tibor nem tudott sokáig maradni az eseményen, ám az ifjú Fridának nagyon bejött a mulatási, így ő a színész nélkül is ott maradt a partin. Idén már nem láthatjuk őket szerelmesen évődni a díjkiosztón, mivel itt is szakításra került sor, Tenya vélhetőleg Ilyés Jenniferrel fog majd andalogni a fotósok között.

Frida és Tibor a Story-gálán (Fotó: Korponai Tamás)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top