Sztárok

Sebestyén Balázsék érdekesnek találják az Andy Vajna betegségéről szóló híreket

Ma a Rádió1 reggeli műsorában Sebestyén Balázsék is elbúcsúztak Andy Vajnától, és ezzel talán végre akaratlanul is sikerült véget vetniük egy tegnap óta tartó találgatásnak.

Várható volt, hogy a Rádió1 ma reggel Andy Vajna búcsúztatásával indul, és Sebestyén Balázsék szépen emlékeztek meg a főnökükről. 

Andy Vajna

Andy Vajna (Fotó: Neményi Márton)

„Ismerve Andyt, ő azt várná tőlünk, hogy vezessük ugyanúgy a műsort. Jól seggbe rúgna minket, ha azt mondanánk, nem röhögünk, nem vagyunk vidámak. Az egész rádió nagyon sokat köszönhet neki. Jó irányító és  stratéga volt, itt, a rádiónál is mindenki nagyon szerette, mert egy jószívű, jó természetű ember volt” – kezdte a Balázsékban Sebestyén Balázs, akit éppen annyira megdöbbentett Andy Vajna halála, mint amennyire a producer más ismerőseit is. Sokan hangot is adtak ennek, Balázsék pedig egészen konkrétan fogalmaztak. 

„Érdekes volt olvasni, hogy hosszú ideje beteg volt. Utoljára, amikor láttam, még nagy tervei voltak, főzött, majd kicsattant az egészségtől. Korai lenne arról beszélni, hogy mi lesz a rádióval, de csomó mindent szeretett volna még megvalósítani.”

Az Andy Vajna halála után felröppent találgatásoknak is véget vethetnek ezzel, mert bár sokan írták, milyen beteg volt az utóbbi időben, és hogy a producer halála csak idő kérdése volt, ennek ellentmondani látszik az, mennyi terve volt. Ez látszott Visváder Tamásnak, Palácsik Lilla férjének a közösségi oldalára kiírt Vajna-búcsúztatójából is. Amit pedig Balázsék nem értettek, az az, hogyan gyalázhatják Vajnát annyian a közösségi oldalakon. Ezzel Vadon Jani is egyetértett.

„Nem a semmiből jött haver volt. A legkorrektebb főnökünk volt. Kőkemény volt. Mi rosszat nem tudunk mondani, és részvétünk annak, aki őszintén, érdek nélkül szerette.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top