Sztárok

Gesztesi Károly a munkába menet tudta meg, hogy együtt dolgozik fiával

Gesztesi a 2015-ös Creed: Apollo fia című mozifilm folytatásában dolgozik együtt fiával, Mátéval.
gesztesi karoly, sztarban sztar

„Mátéval kellemesen meglepődtünk, mikor a szinkronstúdió előtt összefutottunk, mert egyikünk sem tudta, hogy mindketten benne vagyunk, és az is kiderült, hogy közös jelenettel kezdünk” – mondta a Blikknek Gesztesi Károly, aki a Creed II. című filmben Sylvester Stallonénak kölcsönzi majd a hangját, míg fia, Máté, Milo Ventimigliának.

A büszke apuka a lapnak elmondta azt is, hogy Máté nemcsak szinkronszínészként, hanem szinkronrendezőként is aktív. Már az apukáját is rendezte. „Megható jelentet is kaptunk, de többet nem árulhatok el. Minőségi időt töltünk egymással, erről bárki meggyőződhet a mozikban” – mesélte mosolyogva Gesztesi Károly.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top