Sztárok

Korda Györgyöt dúsgazdag nő üldözte szerelmével

850 milliós házassági ajánlatot kapott Korda György, de nemet mondott.

Négy évig üldözte szerelmével Korda Györgyöt egy dúsgazdag amerikai asszony, ám ő elhessegette, és inkább Klárikát vette el – írja a Bors.

Amikor 1979-ben egy amerikai turnén voltam, egy gazdag nő hárommillió dollárt, azaz átszámítva 850 forintot ajánlott, hogy elvegyem feleségül. Ez most is rengeteg pénz, nemhogy 40 évvel ezelőtt. Aztán persze visszautasítottam, ő pedig még négy évig üldözött a szerelmével” – árulta el a 80. születésnapját ünneplő énekes.

Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu

Korda György örül, hogy nemet mondott az ajánlatra, és Klárikát vette el, hiszen számára ő az élet legnagyobb ajándéka. „Nem mondom, hogy mintaházasságban élünk, és azt sem, hogy álompár vagyunk, de egy biztos: mindig, mindenkor kitartottunk egymás mellett” – hangsúlyozta az énekes, akitől Klárikát is jó néhányan el akartak már csábítani. „Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy mással legyek vagy félrelépjek. Egy viszont biztos: hogyha a férjem valaha is megcsalt volna, azt sohasem tudtam volna megbocsátani” – jelentette ki az énekesnő, aki barátnőitől is félti a házasságát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top