Sztárok

Lehet, hogy mégis Kevin Hart vezeti majd az idei Oscart

De még átgondolja.

Csavaros a történet: Kevin Hart amerikai színész, komikus december 4-én örömmel jelentette be Instagram-oldalán, hogy őt kérték fel a 2019-es Oscar-gála házigazdájának. Két nap múlva azonban visszalépett, a közösségi média csodájának köszönhetően ugyanis két pillanat kellett csupán hozzá, hogy a férfi haragosai előássanak róla valami mocskot.

Mint kiderült, Hart 8-10 évvel ezelőtt tett egy-két nem túlságosan polkorrekt kijelentést a melegekkel kapcsolatban, amivel nagyon kínos helyzetbe került. A hírek szerint az Akadémia pillanatok alatt ultimátum elé állította: közölték vele, hogy vagy nyilvánosan bocsánatot kér, vagy keresnek valaki mást.

Hart nem kért bocsánatot, elmondása szerint azért, mert úgy érezte, nem fair, hogy olyan régi dolgok miatt támadják, amiért már számtalanszor elnézést kért, arról nem is beszélve, hogy azóta – állítása szerint – előnyére változott. Végül persze mégiscsak bocsánatot kért, de ez a 2019-es Oscar-gála szempontjából már aligha számított.

Azóta eltelt egy hónap, az Akadémia azonban továbbra is hallgat Hart utódjával kapcsolatban. Több cikk is megjelent ennek miértjeiről. A Hollywood Reporter például arról írt, hogy az incidens után az Akadémia makulátlan előéletű hírességet keres, de más tényezők is nehezítik a választást – például az, hogy bárkire is esik a választás, tudni fogják róla, hogy őt csak másodikként keresték fel.

Ezután nem meglepő, hogy felmerült: az Akadémia akár vissza is fogadhatja Hartot.

A fejleményekről megint csak a Hollywood Reporter számolt be. Kevin Hart éppen Ellen DeGeneres műsorában vendégeskedett, ahol a kölcsönös vállveregetés jegyében telt a hangulat. Hart újfent elmondta, mennyire megbánta korábbi kijelentéseit, és hogy a világon semmi baja a melegekkel. DeGeneres – elmondása szerint – elhitte, hogy a színész őszintén beszélt, majd közölte vele, hogy felhívta az Akadémiát, ahol azt mondták neki, hogy részükről örülnének, ha Hart visszatérne:

Felhívtam őket, és azt mondtam: fogalmam sincs, hogy Kevin vissza akar-e térni, de ti mit szólnátok hozzá? Erre ők azt mondták, hogy Úristen, nagyon örülnénk neki! Úgy érezzük, félreértett minket, vagy az egész helyzet rosszul lett kezelve. Talán mi mondtunk rosszat, de nagyon szeretnénk, ha ő lenne a házigazda. Ha bármit tehetnénk ez ügyben, nagyon örülnénk. Neki kellene vezetnie az idei Oscar-gálát.

– hangzott el a műsorban.

Hart megígérte, hogy átgondolja a lehetőséget:

Megígérem, hogy átgondolom ezt a beszélgetést. Szükségem volt ezekre a szavakra, örülök, hogy itt lehettem, és örülök, hogy ennyire hiteles és igazi lehetett ez a beszélgetés

– mondta, majd megígérte, hogy bárhogy is dönt, DeGeneres tud majd róla elsőként. A műsorvezetőnő azóta már a Twitteren is a megbocsátás fontosságát harsogja:

Címkép: Phillip Faraone/Getty Images for The Wall Street Journal and WSJ. Magazine

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top