Sztárok

Nádai Anikó: „Már nem vennék részt szereplőként a műsorban”

Nyolc évvel ezelőtt költözött be Nádai Anikó a ValóVilág-villába, azóta pedig csak felfelé ível a karrierje: most már műsorvezetőként dolgozik a műsorban.

Nádai Anikó most már műsorvezetőként szerepel a ValóVilágban, és mindezt annak köszönheti, hogy nyolc évvel ezelőtt egy hirtelen ötlettől vezérelve beköltözött a villába. Azt mondja, most már semmiképp sem venne részt szereplőként a műsorban, de nem csinálná vissza, hiszen megváltoztatta az életét – írja a Telenovella.

„Nem tudtam, mi vár rám a ValóVilágban, de új pályára került az életem azzal, hogy villalakó lettem, amit nem bántam meg” – emlékezett vissza Nádai Anikó, aki most már a VV9 háziasszonya. „A nyolc évvel ezelőtti döntésem teljesen megváltoztatta az életemet. Megtaláltam magamat és a karrieremet” – mondta a műsorvezető a lapnak, de arra is kitért, hogy most már nem költözne be. „Ma azonban már nem vennék részt szereplőként a műsorban. Az emberek nem azt szeretnék látni, ahogy a szereplők hónapokon keresztül udvariaskodnak egymással.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top