Sztárok

Sári Évi betegsége miatt nem mozoghatott

A Sztárban sztár színpadán mindent beleadott Sári Évi a produkciókba, és nyomát sem láttuk annak, hogy a betegsége miatt kímélné magát.

Hetekig nézhettük Sári Évi átalakulásait a Sztárban sztárban, és rögtön az elején kiderült, hogy bármennyire is dicsérik, elég szégyellős nő. Nem szívesen vállal be szexis feladatokat, pláne dögös ruhákat, pedig elég sokat tesz azért, hogy ilyen remek alakja legyen. Sári Évi valósággal függő lett, amikor ideje engedi, elmegy a terembe, sőt az utóbbi fél évben már otthon is edz. Ha véletlenül mozgás nélkül telik el két nap, már a lelkiállapotán érzi a hiányát. 

Azt csak kevesen tudják, hogy ez nem volt mindig így. Gyerekkorában tornából felmentették, és ennek komoly oka van, ami most sem múlt el.

„Kiderült, velem született szívbetegségem van, ezért eltiltottak a sportolástól. Nem múlik el a probléma, de rendszeresen járok vizsgálatokra, és szerencsére terhelhető vagyok, nem árt a mozgás, és ezt ki is használom. Elég duci kislány voltam, nagy félelmem, hogy meghízom.”

Ahogy a BEST magazinnak mesélte, volt idő, amikor megszállottan járt edzeni, heti négyszer-ötször elment dupla spinning órára, végül az edzője szólt rá. 

„Elmagyarázta, hogy egy idő után a szervezet stresszként éli meg a nagy intenzitású mozgást, és kortizolhormont termel: ahelyett, hogy leadnék a súlyomból, csak gyarapodom. Akkoriban ezt már én is észrevettem, úgyhogy kénytelen voltam leszoktatni magam a spinningről.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top