Sztárok

Ennél a macskánál senki nem hasonlít jobban Melania Trumpra

Egy Reddit-felhasználó posztolta a képet a cicáról, akit talán még a Fehér Házba is beengednének minden kérdés nélkül.

Van az úgy, hogy egy állat és egy ember nagyon hasonlítanak egymásra, ezt kár is tagadni – kutyák és gazdáik például rendszeresen produkálnak ilyet megfelelően hosszú együtt töltött idő után. Sokszor azonban még arra sincs szükség, hogy a két fél kapcsolatban álljon, ahogy azt nemrég egy Reddit-felhasználó is ékesen bizonyította. ZenAckley macskája ugyanis elég egyértelműen a jelenlegi amerikai First Lady, Melania Trump elveszett ikertestvére:

 

Persze így a két portrét egymás mellett látva már elég könnyű észrevenni, hogy az idén vörös fenyők közt karácsonyozó Melania Trumpban mindig is bujkált valami macskás, de ez azért koránt sem azt jelenti, hogy bármelyik jöttment cirmos versenyre kelhetne a most felbukkant versenyzővel, sőt megkockáztatjuk, embernek sem könnyű ennyire közel kerülni Mrs. Trumphoz, hiába vannak próbálkozók. A szemek, az orrok, az ajkak, a sörények – egyszerűen minden stimmel, na.

És persze nem az interneten lennénk, ha a történet itt véget érne, a lelkes felhasználók ugyanis rögtön megtalálták a névtelen cicus, nos hát, izé, lelki társát is:

Mit is lehetne ehhez még hozzátenni? Legfeljebb annyit, hogy Melania Trump macskaikre és Donald cica az első randijukon igazán elmehetnének megnézni Ron Perlman macskahasonmásának egyik filmjét, biztos jól éreznék magukat.

Mi kérünk elnézést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top