Sztárok

Irtó cuki okból lett kutyája Katalin hercegnének

A fekete szőrmók ma már az egész család kedvence, de eredetileg kifejezetten Katalin mellé érkezett.

Kezdjük az alapoktól: az megvolt, hogy Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek van egy kutyája?

Vilmos herceg, Katalin hercegné és a pár kutyája (Fotó: Indigo / Getty Images)

Awww, ahogy azt manapság mondani szokás. A fekete szőrű angol cocker spániel neve (megint csak awww) Lupo, és 2012-ben lett családtag, nem sokkal azután, hogy Katalin és Vilmos házasságot kötött. Ha minderről eleve semmit nem tudott a kedves olvasó, nem kell szégyenkeznie, Lupo ugyanis nem a hercegi pár életének alaposan kivilágított térfelén tengeti napjait – a fentihez hasonló fotókkal sem lehet Temzét rekeszteni. Ennek fényében az értelemszerűen még kevésbé ismert tény, hogy miért is került a derék eb a párhoz, pedig ez csak az igazán megható történet.

Szóval az úgy volt, hogy a hadseregnél szolgáló Vilmost a menyegző után nem sokkal a Falkland-szigetekre vezényelték hat hétre kutató-mentőpilótának, így Katalint ott kellett hagynia, amit a hercegné bevallottan nagyon nehezen visel – erről nemrég a hivatásuk miatt most is távol lévő katonák családjainak rendezett karácsonyi partijukon részletesen is beszélt. Mint elmondta, azt nem tudja, milyen, amikor valakinek a férje vagy az édesapja aktív szolgálatot teljesít, és el sem tudja képzelni, mennyire nehéz lehet ez a hozzátartozóknak, de katonafeleségként azzal azért nagyon is tisztában van, hogy milyen, amikor valakinek a szerette hosszabb időre távozik otthonról, és példaként éppen azt a bizonyos hat hetet hozta fel.

Teljesen egyedül ugyanakkor nem maradt a hercegné Vilmos falklandi küldetése alatt sem, Lupót ugyanis éppen ekkor és éppen azért kapta ajándékba, hogy ne legyen olyan magányos. Minderről már az esemény egyik résztvevője, Natalie Bressani mesélt, akinek az ismerősei együtt vacsoráztak az akció idején Vilmossal, és személyesen tőle tudták meg a kutya történetét. Beszámolóik szerint a férj sokat mesélt róla, hogy milyen nehéz Katalinnak ez a hat hét különlét, és azt is elárulta, hogy a kutyát a sógora, James Middleton vette a nővérének. Awww.

Egy ilyen összetartó családban persze a maga hathetes küldetésének teljesítése után Lupo nem maradt kizárólag Katalin hercegné kedvence. Az természetesen látszik, ha néha kamera elé kerül, hogy első gazdájával még mindig különleges a kapcsolatuk:

Katalin hercegné és Lupo egy jótékonysági lovaspólómeccsen (Fotó: Profimedia / Press Association)

Ugyanakkor György herceggel is elég hamar megtalálták a közös hangot:

Na, főnök, átveszed a kormányt? Katalin hercegné, György herceg és Lupo (Fotó: Profimedia / Goff Photos)

És hát valljuk be, Lupo még gyertyát tartani is csak imádni valóan tud:

Vegyétek úgy, hogy itt sem vagyok. Lupo a tengerparton Vilmos herceggel és Katalinnal (Fotó: Profimedia / Bauer Griffin)

Awwwiszonlátásra.

(via People.com)

Kiemelt kép: Profimedia / Press Association

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top