Sztárok

Oláh Gergő: „Minden mélypontról fel lehet állni”

Hátrányos helyzetű fiataloknak beszélt a UNICEF Magyarország Rajtad áll a jövőd! című pályázatának első fordulóján Oláh Gergő.

Oláh Gergő megosztotta a résztvevőkkel, hogyan sikerült kitörnie a mélyszegénység és a kirekesztés csapdájából, és vált minden nehézség ellenére sikeres emberré. Hosszú út áll az X-Faktor győztese mögött, amelynek tapasztalataiból talán mások is erőt meríthetnek.

„Az egyik első emlékem az, hogy ötéves koromban kivettem egy esküvőn a zenész kezéből a mikrofont és elkezdtem énekelni. A szüleim és az énektanárom felismerték a képességeimet, és onnantól kezdve tehetségkutatók százain vettem részt. A legkisebb faluba is elmentem fellépni és mindegyik szereplés fejlesztette egy kicsit a tudásom” – mondta Oláh Gergő a Rajtad áll a jövőd! program résztvevőinek. A hátrányos helyzetű fiatalokból álló csoportok mind azonosítottak egy-egy életüket érintő fontos társadalmi problémát, amelyre mentorok és segítők támogatásával megpróbáltak kreatív, helyi megoldásokat találni.   

Fotó: UNICEF

„Sokszor ütköztem akadályokba. Kívülről úgy tűnhet, hogy gyorsan jött a siker, de tévés tehetségkutatóból ötöt is megjártam. Az utolsót megnyertem, de volt, hogy vissza se hívtak. Minden mélypontról fel lehet állni, és akkor már kaptam elegendő visszajelzést a közönségtől, hogy tudjam, ez az én utam” – mondta a fiataloknak Oláh Gergő. „Beszélgessetek magatokkal arról, hogy hol tartotok és miben kell változnotok, hogy elérjétek a célotokat. A változás kemény meló, ám ha kitartással és elkötelezettséggel párosul, akkor meghozza a sikert” – magyarázta a fiataloknak a sztár, majd arra biztatta őket, hogy gondolják végig, mi az, ami igazán örömet szerez nekik az életben, teljesedjenek ki benne, mert a tehetség ott lappang mindenkiben.
 
Oláh Gergő a hallgatóság előtt sem titkolta, hogy megszenvedett a sikerért, előfordult, hogy a gyógyszert sem tudta megvenni a gyermekének, kollégiumi időszaka alatt pedig megismerte a kirekesztés és a rasszizmus kifejezések jelentését. „Akkor döbbentem rá, hogy vannak, akik pusztán azért gyűlölnek, mert roma vagyok. Vödör vizet öntöttek a szobámba, égő papírt dobtak be az ajtón, zaklattak. Nem válaszoltam nekik, inkább elhatároztam, hogy teszek valamit a cigányságért” – mondta ifjú hallgatóinak az énekes.

Rajtad áll a jövőd! program

A Rajtad áll a jövőd! Egy generáció korlátok nélkül programja az Európai Unió tagországai közül elsőként Magyarországon valósul meg, célja, hogy a fiatalok saját megoldásaikkal segítsenek a problémáikon. Az első körben öt csapat, A félelmek legyőzői (Hernádszentandrás, Pere), a Lótuszok (Győr, Sopron), a Depriváció nyomán (Hevesaranyos), a Mozaik (Szeged, Hajdúszoboszló, Győr, Kecskemét) és a Mindenki egyért, egy mindenkiért! (Bükkszentmárton) kapott 1000 dolláros támogatást és szakmai segítséget ahhoz, hogy tovább fejlesszék programjukat, és megméressék magukat a nemzetközi versenyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top