Sztárok

Emilio lánya, Vivi: „Bolondot csinált magából az egész família”

Ezúttal egy playbackpárbajra került sor Tina és Emilio otthonában. A házasok egy elképesztő produkcióban csillogtatták meg színpadi képességeiket, amit látva Vivike csak a fejét fogta.

Rendszeresen szervez házi karaokemulatságot Tina és Emilio, akik most úgy döntöttek, barátaikkal egy playbackpárbaj keretében mérettetnek meg. A házaspárnak a Hip Hop Boyz Megbántottak című slágerét kellett feldolgoznia, és a produkcióra tisztességesen fel is készültek. „Megnéztük a videoklipet, és próbáltuk kibogozni a táncmozdulatokat. Olyan egyszerűnek tűnnek, de kiderült, hogy egyáltalán nem azok. Ez egy komoly koreográfia, amihez nagyon jó kondi kell. Pláne, ha az ember még énekel is közben” – mondta Tina, akihez hasonlóan Emilio is úgy érezte, ez bizony testmozgás a javából.

„Rendesen el lehet fáradni ezekben a kéz- és lábmozdulatokban. Lehet, hogy találtam egy új kedvenc mozgásformát. Napi tíz perc ebből hatásosabb lenne, mint bármilyen edzés” – mondta pihegve Emilio, aki Tinával és Takács Csabával közösen Vivikének mutatta be a nem mindennapi koreográfiát. A kislány a hasát fogta a nevetéstől, és csak hüledezett szülei produkciója láttán. „Esküszöm, hogy nem hiszem el, hogy ez a drága családom. Hát bolondot csinált magából az egész família! De ez volt a legjobb produkció, apáé pedig a legjobb bohóckodás” – mondta viccelődve az első osztályos Vivike.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top