Sztárok

Sári Évi: „Láttam a zsűri arcán, hogy nem erre számítottak”

Sári Évi csak második lett a Sztárban sztárban, pedig a zsűri győztesnek kiáltotta ki. Most elmondta, mit érzett, amikor nem az ő nevét mondták ki a műsor végén.

Sári Évi arcán egyáltalán nem lehetett látni a csalódottságot, amikor Freddie nevét mondták ki a Sztárban sztár végén. A színésznő nagyon becsületesen végigcsinálta a 10 hetet, a zsűri eléggé nyíltan őt és Völgyesi Gabit várta az első helyre, de végül nem így lett. Majka kiakadt, amikor a két említett hölgy között egyik sem végzett az első helyen, erre pedig Sári Évi reagált. 

„Láttam egy kicsit az arcukon, hogy nem erre számítottak. Már akkor sem, amikor a Gabit hirdették ki harmadiknak. Ők nyíltan, többször kimondták, hogy azt szeretnék, kettőnk között dőljön el a verseny. Ez a műsor nem csak arról szól, hogy a zsűri mit gondol, a nézők így döntöttek, ezzel kár vitatkozni” – mondta a döntő pillanatok után Sári Évi az NLCafe.hu-nak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top