Sztárok

Eke Angéla: „Egy csomó versenytársamat fenntartásokkal kezeltem”

Eke Angéla nagyszerűen teljesített a Csak show és más semmi 10 hete alatt, de végül nem ő lett a show-királynő. Azt mondja, sokkal többet nyert ennél.

Eke Angéla lenyűgöző volt a Csak show és más semmi színpadán, hétről hétre csodás produkciókat láthattunk tőle. Bár többször is megsérült, ez sem hátráltatta az előadások tökéletes kivitelezésében. Bár a végén Tatár Csilla lett a show-királynő, a színésznő egy percig sem búsul, hiszen állítása szerint sokkal többet adott neki ez a műsor, mint amit előzetesen elképzelt. 

„Elsősorban azt adta a műsor, hogy azokról a korlátokról, határokról és akadályokról, amelyekről azt hittem, bennem vannak, kiderült, hogy nincsenek többé” – kezdte Eke Angéla a NLCafe.hu-nak, majd elárulta, a versenyzők nagy részét csak a bulvárból ismerte, és bevallotta, előítéletes volt, de ez megdőlt mindjárt az elején.

„A másik nagy tanítás, amit adott a műsor: azt hittem, hogy empatikus ember vagyok, de rájöttem, hogy én is előítéletes voltam, hiszen egy csomó versenytársamat fenntartásokkal kezeltem, aztán a munka során megismertem őket, és arra jöttem rá, hogy mindenki nagyon értékes ember” – mondta a színésznő. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top