Sztárok

ByeAlex húga legalább olyan menő, mint a zenész

Ha valaki szeretne megtudni valamit egy hírességről, általában az a legeredményesebb módszer, ha segítségül hívja a Google-t. ByeAlex esetében azonban azt mondanánk, hogy ne a klaviatúrát verje az érdeklődő, hanem az X-Faktor mentorának dalszövegeit hallgassa meg, mert sokkal többet megtudhat belőlük, mint bármelyik cikkből. Ettől függetlenül a nép persze keres az énekesre a neten, úgyhogy mi is kiültünk virtuális falunk padjára, és megnéztük, hogy mi érdekli az embereket ByeAlexszel kapcsolatban.

Amire a legtöbben kerestetek: ByeAlex barátnője

Na, lássuk ki ByeAlex kedvese. (Jó, nem ez volt életünk legjobb poénja, de egynek azért elment.) Szóval ByeAlex barátnőjére sokan kíváncsiak, és mutatnánk is egy rakás fotót kettejükről, ha lennének ilyenek. Csakhogy ők nagyon ritkán töltenek fel közös képet a netre, ennek pedig oka van. „A barátnőm civil maradna, és ezt tiszteletben tartom. Sőt támogatom is, mert látom, hogy a nyilvánosság vállalása mit tud okozni két ember párkapcsolatában” – nyilatkozta a Blikknek idén tavasszal az X-Faktor mentora. Ezzel együtt érdemes ByeAlex Instáját követni, ha valakinek nagyon fúrja az oldalát, hogy ki az énekes kedvese, mert néha azért felbukkan arrafelé is a hölgy. Amúgy pedig Vandának hívják, és az X-Faktornak köszönhetően ismerkedtek meg egymással.

View this post on Instagram

💋#lisbon🇵🇹

A post shared by 🔥PÁJALEKSZ APÁTOK🔥 (@byealexittvan) on

View this post on Instagram

Last night in #lisbon🇵🇹

A post shared by 🔥PÁJALEKSZ APÁTOK🔥 (@byealexittvan) on

Amire a legtöbben kerestetek: ByeAlex neve

ByeAlex nevével kapcsolatban is sokan kíváncsiskodnak a neten, egész pontosan az érdekli őket, hogy mi a sztár polgári neve. Valamiért mi is Sanyit mondtunk volna, de Márta Alex.

Amire a legtöbben kerestetek: ByeAlex húga

Nemcsak ByeAlex barátnőjére keresnek sokan, hanem a húgára is. Nos, Márta Amarilla – akivel jó sok közös fotót tesz fel a zenész az Instájára – öt évvel fiatalabb a tesójánál, Londonban él, és korábban modellkedett, de szerepelt már videókban is. Neki is van művészneve, ez pedig az Amiizmus. Nagyon tehetséges képzőművész, aki színes digitális grafikákat készít, de idén ősszel saját ruhakollekciót is piacra dobott. A pasija Lapheal Sterling R&B-előadó, aki szinte valamennyi Insta-posztjában megemlíti, hogy mennyire imádja Amarillát. Szóval rendben van az, hogy a fiatal nővel kapcsolatos legtöbb hír úgy kezdődik, hogy „ByeAlex csodaszép húga”, mert hát Amarilla tényleg nagyon szép, de érdemes lenne ehhez mindig hozzátenni azt is, hogy „aki elképesztően kreatív és tehetséges”. Szerintünk még sokat fogunk hallani a Márta család másik tagjáról is…

View this post on Instagram

A húgom meg én… (@amiizmus )

A post shared by 🔥PÁJALEKSZ APÁTOK🔥 (@byealexittvan) on

Amire a legtöbben kerestetek: ByeAlex és a Slepp

ByeAlex két formációval is járja az országot. A ByeAlex és a Slepp 2013 nyarán alakult, és az EFOTT-on zenéltek együtt először. A bandában a kezdetekhez képest több tagcsere is volt, de ez mit sem változtat azon, hogy elképesztően sikeresek. A 2015-ös Még mindig című dalukhoz tartozó videó például 18 millió indítást ért el a YouTube-on.

Ezt a dalt sorra követték az újabb és újabb kedvencek, mint a Részeg, a Bababo, a Nehéz vagyok, a Menned kéne vagy a Pupilláid.

Amire a legtöbben kerestetek: ByeAlex – Michael Kors

Ha valaki egy barlangban élt az elmúlt hónapokban, akkor elképzelhető, hogy lemaradt a 2018-as év egyik legmeglepőbb, a magyar zenét érintő híréről. Természetesen ez is cikkünk hőséhez kapcsolódik. Ahogyan az előbb említettük, ByeAlexnek két formációja is van, az egyik a ByeAlex és a Slepp, a másik a Senkise, amely azzal robbantott nagyot, hogy Majkával közösen eldalolgatták az alábbi szöveget:

Szoros a nadrág,
mert már ingerled régen
Letolom flegmán térdig,
ülj bele szépen

Mint az ebből is látható, míg a ByeAlex és a Slepp dalszövegei elgondolkodtatóbbak, mélyebbek, mondhatni Márta Alex-esebbek, addig a Senkise a szórakoztatásról, a polgárpukkasztásról és arról szól, hogy tükröt tartson élénk. A dalról és a Senkise berobbanásáról a 24.hu elég részletesen írt még 2017-ben, így ebbe mi most részletesebben nem is mennénk bele  – annál is inkább, mert akármekkorát is szólt a Majkával közös produkció, 2018-ban még nagyobbat sikerült dobni a Hiróval közösen összerakott Korskorskorsszal, amihez egy másik vonalon haladva ugyan, de szintén emlékezetes sorok születtek:

Vigyed innen!
Az nem is egy Michael Kors
Hamisítvány!
Az Ebayről jött fos
Eredeti kell
Csak az eredeti tetszik rajtad
Michael bébe
Kiló húsz egy óra

Noha valószínűleg nem ezzel a szándékkal született a szám, és nem is számított rá senki, hogy a divatmárka figyelmét is sikerül majd felkelteni ezzel a dalszöveggel, éppen ez történt. A kilencvenes évek inspirálta új reklámjához a Michael Kors brand a Senkise zenéjét használta fel idén ősszel, amiről Alex a 24.hu-nak így nyilatkozott: „A kiadóm, a Magneoton kapcsolatban áll nemzetközi publishing cégekkel és ügynökségekkel. Még nyár elején egy ajánlóban jutott el a Michael Korshoz a dalunk, és azonnal le akartak csapni rá az új nemzetközi online kampányukhoz.”

Hát igen, az egykori miskolci egyetemista srác, aki filozófia szakon végzett, és 10. helyezett lett az Eurovíziós Dalfesztiválon egy egészen rendhagyó dallal,

ma már a magyar könnyűzenei élet egyik legaktívabb, legtermékenyebb és legkreatívabb szereplője.

Elhagyta a nagypapaszemüveget és a sapkákat, helyette gyúrni jár, és hasitasit húz magára, ontja a slágereket, a véleményét pedig sem az X-Faktorban, sem a nyilatkozataiban nem kendőzi. És nála bizony működik, hogy akkor is írnak róla, ha nem mutogatja a szerelmét naphosszat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top