Sztárok

Kovács Dóri Király Petiről: „Nagyon szeretjük egymást”

A Konyhafőnök VIP tegnapi adásában Király Peti és Kovács Dóri egymással párbajoztak, s végül utóbbi hagyta el a konyhát. Igazán megható jelenet volt...

Kovács Dóra és Király Peti hónapokkal ezelőtt szakítottak, mégis úgy hozta a sors (és a szerkesztők), hogy egy csapatba kerültek a Konyhafőnök VIP-ben. Gyakorlatilag a verseny elejétől kezdve folyamatosan veszekedtek, ebbe pedig mindenkit belevontak. A tegnapi adásban végül egymással kellett megküzdeniük, és Dórinak kellett elhagynia a konyhát. Ezután elszabadultak az érzelmek…

„Amikor megtudtam, hogy én megyek fel a galériára, nagyon örültem, hiszen ez egy verseny. De láttam a Dóri arcát, és bár már nincs köztünk semmi, egy másik kapcsolatom van, de rossz volt látni, hogy szenved” – mondta Király Peti majd az ex ÉNB-s vallomása következett. 

„Rengeteget fejlődtem lelkileg, amiatt, hogy összezártatok vele. Köszönök szépen mindent, de már annak is örülök, hogy megszabadulok tőle”– kezdte Kovács Dóri. – Bárhogyan is marjuk egymást, meg veszekszünk, az öt évünk is ugyanígy telt. Ettől függetlenül öt évig együtt voltunk, és nagyon szeretjük egymást. Már nyilván nem úgy, mint régen, de ő mindig egy nagyon fontos része lesz az életemnek, és nekem jó az, hogyha ő boldog.”

Kíváncsiak vagyunk, te hogy tekintesz erre a kapcsolatra: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top