Sztárok

Szörnyű gyerekkoráról vallott Csernus doki

Gyerekkori traumáját pszichiáter segítségével tudta csak feldolgozni Csernus Imre.

Szakember segítségét kellett kérnie a későbbi pszichiáternek, akit gyermekkorában vert az apja, sőt nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is bántotta. Tragikus gyerekkori élményeiről D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában beszélt Csernus Imreírja a Bors

Azok az emberek, akik nem tudják, hogy miért fontos érzelmi szempontból is felnőni, legtöbbször a nevelést racionális szempontból közelítik meg. (…)  Ha a gyerek illedelmes, akkor jól viselkedik, nincs vele gond. Ha nem illedelmes, akkor azt racionális szempontból kell megoldani. Éppen ezért nem vonom kétségbe, hogy ő jót akart, csak nem voltak meg az eszközei. Azt hitte, ezt így kell csinálni” – fejtegette a traumatizált gyerekkorát Csernus, aki azt is elárulta, az ő apját is verte az apja, ezt a mintát látta otthon, eszerint nevelte őket is.

A pszichiáter azt mondta a műsorvezetőnek, ma már nem haragszik az édesapjára – aki már két és fél éve nem él –, megértette viselkedését, és meg is bocsátott neki. Gyerekkori traumáját pszichiáter segítségével tudta csak feldolgozni Csernus, aki már az első kezelés után szétesett. „Egy kérdésével úgy szétdurrantott, hogy atomjaimra estem szét. Ezt a két órát végigsírtam” – vallotta be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top