Sztárok

Öt éve húzódik Pártos Csilla és Pécsi Ildikó fiának válása

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó fia válása már öt éve húzódik, ugyanis képtelenek megegyezni a vagyonon.

Pártos Csillának és Pécsi Ildikó fiának, Csabának a Fővárosi Törvényszéken a régi szép emlékeket kellett felidézniük kedden, ezek alapján döntik el ugyanis, hogy kinek mennyi jár a közös vagyonból. A tárgyaláson érezhető volt a feszültség – írja a Blikk.

partos csilla, pecsi ildiko

„Hiába az idő múlása, egyre nehezebben viselem a pereskedéssel járó feszültséget” – mondta a Blikknek Pártos Csilla. A perben nagy a tét: az is eldől, hogy Pécsi Ildikó unokájának is ki kell-e költözni abból a házból, amit Pártos Csilla már hónapokkal ezelőtt otthagyott, mert egy ítélet alapján többször felszólították.

A lap értesülései szerint a bíróság most azt próbálja kideríteni, hogy a felek mennyi pénzzel járultak hozzá az építkezéshez.

„Minden pénzünket beletettük, hiszen akkor még közös jövőt terveztünk, így ez volt természetes” – mondta Pártos Csilla. Pécsi Ildikó fia nem kívánt megszólalni az üggyel kapcsolatban, a per pedig folytatódik. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top