Sztárok

Bíró Ica és a lánya utcára kerülhet

Bíró Ica hosszú Facebook-bejegyzést írt arról, hogy november ki akarják lakoltatni őket.

„Nem tudom pontosan, mikorra tervezi, de a perceim meg vannak számlálva” – írta Bíró Ica az említett Facebook-bejegyzésében, majd hozzátette, a végrehajtó kilátásba helyezte, hogy még a kilakoltatási moratórium előtt, tehát november 15-e előtt az utcára kerülhet lányával.

Az egykori fitneszedző és Metal Lady 2017-ben a Blikknek beszélt arról, hogy bár egyáltalán nem bízott a devizahitelben, mégis rábeszélték. „A kiadó nem fizette ki a szerzői díjamat, ezért is volt szükségem a hitelre. Megterveztem mindent, hogyan spórolok, míg véget nem ér a törlesztés. Forinthitelt szerettem volna, de a banknál rábeszéltek a devizára.”

 

Bíró Ica, amíg tudta, fizette a törlesztőrészletet, de egy idő után már nem tudott fizetni. A hvg.hu cikke szerint egy éve még bízott abban, hogy jogi úton meg tudja támadni a szerinte igazságtalanul magas tartozást, de úgy tűnik, nem sikerült. Bíró Ica kétségbeejtő helyzetében már csak az isteni gondviselésben és a csodában bízik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top