Sztárok

Az első fotó Nacsa Olivér és Somossy Barbara titkos esküvőjéről

Áprilisban volt az első randevújuk, augusztusban volt a lánykérés, és szeptemberben már össze is házasodtak. Nacsa Olivér és Somossy Barbara most először mesélnek az esküvőjükről.

Egyikük sem számított arra, hogy betoppan az életükbe az igazi szerelem, a találkozásukat mindketten csodaként élték meg. Somossy Barbara a sok csalódás után már ott tartott, hogy elengedi a boldogságkeresést egy időre, és inkább önmagára meg a munkájára koncentrál. Nacsa Olivér pedig egy kudarcba fulladt házasság után igazából már nem reménykedett abban, hogy valaha megtalálhatja élete párját. Pedig már jó ideje ott volt az orra előtt, csak nem volt elég nyitott, hogy észrevegye.

„Barbi szüleit jóval előbb ismertem, mint őt, van ugyanis egy kis kávézójuk a Várban, ahol régóta törzsvendég vagyok”– kezdte Nacsa Olivér, aki a BEST magazinnak mesélt a kapcsolatuk elejéről az esküvő kapcsán. Mint kiderült, a szerelmesek ugyan egy helyen dolgoztak, de éppen a kávézó kapcsán kezdtek el beszélgetni. Majd lassan felfigyeltek egymásra, de onnantól és fél évvel később tádám!

Somossy Barbara és Nacsa Olivér összeházasodtak: 

Az esküvőjükről eleinte csak találgatások jelentek meg, aztán megköszönték a gratulációkat. Nacsa Olivér és Somossy Barbara a közös munkát is jobban élvezi az esküvőjük óta, de most először mesélnek a nagy napról, és mutattak képeket is a szertartásról és a hangulatos fogadásról.

„Nem vagyok az az oltár elé rohangáló típus, de amikor megismertem Barbit, akinek a házasság ugyanolyan szentség, mint számomra, nem volt kérdés, hogy újra megteszem. Ezt előbb eldöntöttük, mint ahogy a lánykérésre sor került volna. Éppen a Várban sétáltunk, amikor jött az ötlet, bementünk az önkormányzatra, és megkérdeztük, mikor lenne lehetőség egybekelni. Nagyjából egy óra alatt elintéztünk minden hivatalos dolgot, és maradt egy hónap megtervezni a vacsorát, a ruhákat, a gyűrűket. Mások erre nagyjából egy évet szoktak hagyni.”

További részletek Nacsa Olivérék esküvőjéről kizárólag a Bestben: 

A BEST címlapján láthatjuk először Nacsa Olivér és Somossy Barbara esküvői fotóját

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top