Sztárok

Megdöbbentő vallomást tett Oszter Sándor

Oszter Sándor nagyon sok megpróbáltatást vállalt első szerelméért, akit teljes titokban vett feleségül. Mivel a családja kitagadta, a színész évekig hajléktalanként élt.

Oszter Sándornak még gimnazista korában volt egy nagy szerelme, akivel a köztük lévő távolság miatt csak ritkán tudott találkozni. Az akkor Győrben lakó színész mindent elkövetett, hogy újra és újra láthassa a Sopronban élő hölgyet. Volt, hogy a vonat alá kötötte magát, kicselezve a katonákat és a rendőröket – írja a Bors.

Teljes titokban feleségül is vette, amikor azonban ez kitudódott, komoly családi botrány lett belőle. „Anyám szó szerint kitagadott, elküldött otthonról, azt mondta, soha többé nem léphetem át az Oszter-ház küszöbét, látni sem akar! Így történt, hogy két évre hajléktalan lettem” – árulta el a színész, aki gallyakból, levelekből épített kunyhóban élt a hegyekben. Forrásban fürdött, bogyókat és gyümölcsöket evett, a hideg téli napokat pedig a város utcáin vészelte át.

Oszter Sándor egy évvel a válás után békült ki az anyjával, a családi vagyonról azonban önszántából lemondott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top