Sztárok

Sarka Kata evolúciója és ami mögötte van: így lett VIP üzletasszony „a lány a szomszédból”

Hogyan jutottunk el a garbós, visszafogott, kissé tartózkodó lánytól a 3 milliós karkötőt viselő VIP üzletasszonyig? Ahogyan Sarka Kata ruhatára, úgy szerepe is alaposan megváltozott a magyar celebvilágban az elmúlt 12 évben.

Egyik lány: Most tényleg? Ki szelfizik az edzőteremben teljes sminkben?
Másik lány: Nem tudom? Sarka Kata?
Egyik lány: Rajta kívül?
Másik lány: Oké, jogos.

Ezt a beszélgetést kaptam el a minap az edzőteremben. Szerintem a lányok kicsit túloztak, és Sarka Kata sem volt mindig ilyen tiptop. Oké, mindig is csinos nő volt, de a stílusa bizony sokat változott.

Vissza a jövőbe Sarka Katával

Utazzunk vissza az időben, egészen 2006-ig, amikor is a tizenkilenc éves Sarka Kata Balatonföldváron megismerte gyermekei apját, Hajdú Pétert. Sarka 18 évesen Budapest legszebb lánya lett, majd egy évvel később a Miss Universe Hungary második helyezettje. Barna, többnyire egyenesre vasalt haj, hatalmas karika fülbevalók, melyek akkoriban még közelében sem voltak a gyémántnak, és bárki számára elérhető fast fashion ruhák.  Így nézett ki akkoriban Sarka Kata, akibe – korabeli cikkek szerint – pontosan azért szeretett bele Hajdú Péter, mert tartózkodó és visszafogott volt. Viselkedésében legalábbis mindenképpen, de a kinézete megfelelt az akkori trendnek. Például már 15 évesen fogékszere volt, amit ma már bizonyára nem rakatna vissza a hófehér fogsorára.

Fotó: Besenyei Gergely

Sarka Kata meglovagolta az aktuális divathullámokat

2009-ben Kata már Hajdú Péter feleségeként vett részt számos eseményen. Mondhatni, akkor is meglovagolta az aktuális divathullámokat, de luxusmárkákat itt még nem lehetett felfedezni a gardróbjában. Leginkább úgy festett ekkoriban, mintha egy Britney Spears-klipből lépett volna ki. Az egyik budapesti bevásárlóközpont rendezvényén például élénk, lila sminket, flitteres csőtopot és hatalmas csillagot formáló nyakláncot viselt. Ennél azonban visszafogottabb szerelésben láthattunk – szintén 2009-ben – a Kész Átverés rejtett kamerás felvételein. Sarka Kata ekkora olyan volt, mint egy átlagos egyetemista csaj a szomszédból. Garbót, kötött sapkát, kesztyűt és sálat viselt.

Fotó: Tóth Beáta

Csinos kismama volt

2010-et írtunk, amikor cikkünk főhőse egyre többet jelent meg hullámos, szőke tincses frizurával. Sarka Kata akkor volt várandós második gyermekével, és bár jöhet bárki a divattal, a várandósság alatt az a legfontosabb, hogy a kismama kényelmesen érezze magát a bőrében, azért szinte kizárt, hogy egy esetleges későbbi terhességnél Katát, mezei fehér trikóban és a vállnál kikandikáló melltartópánttal láthatnánk. Ez egyébként korántsem zavarta annyira az akkori férjét, mint az, hogy 2011-ben Kata rövidre vágatta hosszú hajkoronáját.

Fotó: Tóth Beáta

Megmutatta, amihez kedve volt

Nehéz elfeledni Sarka Kata 2013-as Angelina Jolie-féle, duplavillantós Story-gála ruháját. Ám ennek az új, végzetasszonya-átalakulásnak is volt előszele, méghozzá 2012-ben. Akkor olvashattunk róla, hogy Sarka Kata újra ledobja a textilt. „Ezeken a képeken sem szeretnék mindent megmutatni. Inkább sejtelmes, ízléses fotókat képzeltem el. Minden intimebb testrészem takarásban lenne, és a fényekkel, illetve az árnyékokkal játszanánk a fotókon”  nyilatkozta akkor a Borsnak a celebritás-üzletasszony, aki Kasza Tibit kérte fel, hogy elkészítse a képeket, melyekkel férjének akart kedveskedni. Ezután meglepődik bárki is azon, hogy Kata 2013-ban a Comet-gálán megmutatta, milyen teste van kétgyermekes anyukaként? Nem hinnénk. Kanárisárga fűzőjéből majdnem kiestek dús keblei.

Fotó: Rozmanitz Gábor

Ez már inkább a pénzről szól

Egy évet kellett várni, az első „Mennyit ér Sarka Kata szettje?” cikkre. Bizony-bizony, ekkoriban már ő volt a Magyarország Szépe Kft. egyik tulajdonosa, aki egy feltűnő, pink színű A-szabásvonalú Yves Saint Laurent ruhában, egy dizájner francia cipőben és egy Jimmy Choo táskában vonult a 2014-es Comet-gálán. A szettje egy akkori cikk szerint körülbelül 1,2 millió forintot kóstált, és a felsorolt márkák már bizony a luxus kategóriába tartoztak. „Huszonhat éves, kétgyermekes családanya vagyok és cégvezető, ma már nem engedhetem meg magamnak, hogy olyan merész, kihívó ruhákat hordjak, amilyeneket néhány évvel ezelőtt” – indokolta szettjét Sarka Kata, aki egy évvel később krízishelyzetben találta magát: kinőtte a gardróbját. Pedig férje akkora ruhásszekrényt építtetett neki, mint Mr. Big Carrie-nek a Szex és New Yorkban, de nem volt mit tenni, mert a sok ruha mind ellepte.

Fotó: Schumy Csaba

Üzletasszony, ahogy Sarka Kata képzeli

Kellett is a hely, mert Kata átalukálása alatt csak úgy gyűltek a különböző stílusok darabjai az elmúlt évekből. A garbók, aztán a Britney-szettek, majd a merészen kivágott darabok, mind ott hevertek valahol a gardróbjában. És a divatjamúlt fogékszerről még nem is beszéltünk. 2015-re azonban, már inkább mint üzletasszony és nem mint celeb szeretett volna élni Sarka, aki nyilatkozataival és ruháival is csak megerősítette ezt. „Mostanában már a konzervatívabb stílust kedvelem, leginkább szoknyában, ingben és magas sarkúban indulok el itthonról reggelente. Amikor viszont hazajövök, azonnal átöltözöm valami lezserebbe” – mondta a csinos melegítők szerelmes, vagyis Sarka Kata.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#work #today #officeday #officelife #tired 💻

Kata Sarka (@katasarka) által megosztott bejegyzés,

Innen már dekódolható volt a még látványosabb átalakulás. Persze a válást ekkor még nem sejtettük, ám onnantól csak felgyorsultak az események. Sarka Kata kiszőkíttette a haját, elkészültek az ominózus edzőtermi szelfijei és többnyire makulátlan, de kevésbé olcsó ruhákban láthatjuk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#today #together #friends #training

Kata Sarka (@katasarka) által megosztott bejegyzés,

2017-ben például egy garbós estélyiben jelent meg a Story-gálán, amiben aztán nem volt villantás, viszont 6000 darab (!) kő díszítette. Ekkor már láthattuk a kezén azt a Cartier Love Bracelet fantázianévre hallgató karperecet is, amely közel hárommillió forintba került, és a luxuscég kifejezetten szerelmespároknak szánta.

Fotó: Schumy Csaba

Sarka Kata üzenete az elmúlt hónapokban tiszta és egyértelmű: anya vagyok, üzletasszony vagyok. A celebeskedést a lapokban mellőzi, de azért a közösségi oldalát inkább vezeti úgy, mint egy híresség, sem pedig úgy, mint egy egyszerű, kiskosztümös üzletasszony. Öltözködésben is egy új korszak kezdődött el az életében, ugyanis új szokása, hogy összeöltözik a lányával, és ennek végeredményét rendre meg is osztja az Insta-oldalán.

Nyitókép: Birton Szabolcs

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top