Sztárok

Majdnem lekéste saját esküvőjét Kucsera Gábor

Néha jó, ha az ember mellett ott vannak a legjobb barátai a nagy napon, néha meg majdnem rámegy az esküvő.

Néha azt érezzük, nem tudnak már újat mondani kapcsolatukról Kucseráék, hiszen Tápai Szabina még a nászéjszakáról is mesélt egy vetélkedőben. Mégis időről időre kiderül, hogy vannak még sztorik a talonban.

Kucsera Gábor a Borsnak elárulta, alig ért oda saját esküvőjére, mivel az ünnepi készülődés a tervezettnél kicsit meredekebbre sikeredett. „Tény, hogy elég jókedvűre ittuk magunkat, de a legszebb az egészben, hogy a történet itt még koránt sem ért véget. Az egyik hülye spanom ugyanis az Árpád hídnál kitalálta, hogy menjünk be a helyi Könyvtárba művelődni egy kicsit” – mesélte a sportoló.

„Mikor megérkeztünk, csak akkor láttam, hogy a Könyvtár az egyben egy krimó is. Ha már ott voltunk, persze koccintottunk egyet, aztán sorra jöttek a kilépők. A nagy dajdaj közben szerencsémre hívott Szabina, hogy hol az istenben vagyok, mert már minden vendég ott van” – nevetett a volt kajakos, aki nem emlékszik kristálytisztán, hogy keveredett oda a szertartásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top