Sztárok

Az összeesküvéselmélet-gyárosok szerint Eminem meghalt, és egy robotot tettek a helyére

Hadd fejtsük ki bővebben.

A Lad Bible szerkesztői alászálltak az internet legmélyebb bugyraiba, és előásták az egyik (?) legképtelenebb összeesküvés-elméletet, amelyet valaha olvastunk. Eszerint Eminem 2006-ban (egyes „források” szerint 1999-ben) meghalt, ám a gonosz zeneipar úgy döntött, hogy egy androiddal helyettesítik, hogy a robot-Eminem továbbra is termelje nekik a pénzt. Tiszta sor!

Az elméletgyárosok szerint ennek legfőbb „bizonyítéka”, hogy az elmúlt évek során a rapper külseje megváltozott: arccsontjai jobban kiállnak, állkapcsa pedig vékonyabb lett. Persze, mondhatnánk, hogy Eminem idősebb lett, és fogyott is egy kicsit – hiszen „ők” is azt akarják, hogy ezt higgyük (vagy valami ilyesmi)!

 A „hívők” szerint ekkortájt Eminem szövegei is megváltoztak, és a rapper máshogyan kezdett öltözködni. UGYE TI IS ÉSZREVETTÉTEK?

Eminem 2005-ben (Bill Pugliano/Getty Images/AFP)

Eminem 2015-ben (Dennis Van Tine / NurPhoto/AFP)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top