nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Dobrády Ákos meztelenül fekszik egy kád gesztenyében

Dobrády Ákos meztelenül fekszik egy kád gesztenyében

Dobrády Ákos rengeteget koncertezik, viszi a vállalkozását, de a képernyőn keveset láthatjuk. Na, most pótolta, hiszen minden órában kétszer szerepel a különböző csatornákon.
NLCafé
f Ajánlom

Dobrády Ákos és Iszak Eszti kapcsolata kifürkészhetetlen, bár most állítólag újra együtt vannak, sőt ismét eljegyezték egymást. Az énekes az utóbbi időben leginkább ezzel kapcsolatban szerepel a médiában, hiszen egy ideje már háttérbe vonult: csak zenél, és a saját vállalkozásában dolgozik. Most mégis elvállalt egy reklámszereplést, méghozzá nem is akármilyent: egy kád gesztenyében dalolászik meztelenül. 

Dobrády Ákos túrórudi-evés közben énekli a Kicsi Gesztenye című, nagy sikerű számát, egy gesztenyével teli kádban – mi lehetne ennél idillibb? A reklám azonban nem aratott osztatlan sikert, még a rajongók közül is akadt olyan, aki szerint sablonos, és nem kellett volna elvállalnia. Persze azért az énekes legtöbb követőjének tetszett a „produkció”. 

Fotó: Youtube

 

Most tesztelheted, mennyit tudsz a klimaxról A klimax fontos változásokkal jár, amiről érdemes beszélni. Te mennyit tudsz róla?

Kitöltöm a tesztet

Megosztás Facebookon