Sztárok

Mindenkit megviccelt Kabát Péter és Róka Adrienne, nem is házasodtak össze

Kamu esküvői fotókat töltöttek fel a közösségi oldalaikra.

Ahogyan arról is beszámoltunk, a hétvégén esküvői fényképek jelentek meg Kabát Péter és Róka Adrienne közösségi oldalán. Nagyon úgy tűnt, hogy a páros nyolc év együttlét után végre összeházasodott, az interneten sorra gratuláltak nekik az emberek.

Róka Adrienne/Instagram

Utólag azonban kiderült, hogy egy nagyszabású vicc volt az egész: Kabát és Adri nem házasodott össze, csupán egy fotózáson vettek részt – tudta meg a Blikk.

Egy magazin kért fel minket egy fotózásra, mi pedig szívesen mondtunk igent. Amikor megérkeztünk a helyszínre, annyira valóságos volt minden, hogy egy pillanatig én is azt hittem, hogy Peti így akart meglepni, persze akkor anyukámék is ott lettek volna

– mondta a lapnak Adri.

Gyönyörű volt minden, mintha egy álomban lettünk volna. Hasonló esküvőt szeretnék majd én is, sok vendéggel. Ha minden a tervek szerint megy, akkor jövő nyáron ez is megtörténik majd, augusztusra tervezzük a nagy napot

– tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top