Sztárok

A karrier helyett a babát választotta Mihályi Réka

Mihályi Réka és Romhányi Áron régóta szerettek volna kisbabát, viszont a próbálkozások ellenére nem jött a pici. Persze, amikor kicsit másra koncentráltak, egyből bejelentkezett a gólya.

Mihályi Réka és Romhányi Áron 13 éve vannak együtt, 4 esztendeje jegyben járnak, az esküvőre azonban egyelőre nem került sor. A szerelmesek már régóta dolgoznak a családalapításon, eddig azonban nem jött össze a gyerek, így eldöntötték, hogy egy kicsit a karrierjükre koncentrálnak, majd visszatérnek a babaprojektre, amikor újra eljön az ideje. Pár héttel később pedig kiderült, hogy a Barátok közt színésznője gyermeket vár. 

„Egy ideje mindent elkövettünk, hogy gyerekünk legyen, sikertelenül. Meg is beszéltük, hagyjuk a családtervezést. Erre tessék, pár hét múlva várandós lettem” – mesélte Mihályi Réka a Story magazinnak, ahol a babavárás körülményeiről is beszélt, sőt azt is elárulta, hogyan közölte párjával, hogy bővül a család. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top