Sztárok

Czippán Anett először mutatja meg az édesanyját

Több mint három évtizede vigyázza minden lépését, de már egy jó ideje a gyermekei, a hétéves Olivér és a tízhónapos Soma őrangyala is Ági mama. Czippán Anett sokat köszönhet az édesanyjának, akit most először mutat meg a nyilvánosságnak.

Aki nem ismeri őket, első blikkre nem biztos, hogy megmondja, anyával és lányával van dolga. Hiszen a TV2 műsorvezetője és az édesanyja olyan lazán cseverészik és poénkodik egymással, akár két barátnő. „Ez nem véletlen; hihetetlenül bensőséges és szoros kapcsolat van köztünk! Mindennap többször is beszélünk, amióta pedig megvannak az unokák, minden héten legalább egyszer velük vagyok” – mesélte Ági, akit a családban Nyunyinak szólítanak. De honnan ered ez a bájos becenév? „A nagyobbik unokámtól, Olivértől. Azt kértem ugyanis, hogy inkább nagyanyusnak hívjon. Nem akartam azzal öregíteni magamat, hogy mamának vagy nagyinak szólít. Csakhogy nem tudta kimondani a nagyanyust, így lettem Nyunyi…”

Ma már én is így hívom, bár gyakran rám szól, mert tőlem mégis az anya esik neki jól

– vette át a szót Czippán Anett, aki szerint az édesanyja bármit megtenne értük. De szerencsére nemcsak rá, hanem az édesapjára is bármikor számíthat. 

Czippán Anett és édesanyja mindent megosztanak egymással

„Ha segíteniük kell, képesek mindent félredobni és akár több száz kilométert utazni. Nagyszülőként persze engedékenyebbek, mert már tudják, hogy bizonyos dolgoknak nincsen akkora jelentőségük. Azt szeretem bennük, hogy ugyanúgy nevelik a fiaimat is, mint annak idején engem. Az ő mintájukat követem” – árulta el a műsorvezető, külön kiemelve, hogy az anyukájának óriási szíve van. Nemcsak a saját unokáira gondol: más gyermekek boldogsága is fontos a számára, ráadásul még nagy állatbarát is. „Mindig rengeteg állata volt, és van a mai napig. Egy békát sem hagy éhezni. Olivérrel mentett már meg két cicát és amint látom, az állatszeretetet Somának is elkezdte átadni!”

Ágiról azt is megtudhattuk, hogy a szakmájából adódóan bármikor, bármilyen ruhát elkészít, Anettnek például csodálatos ruhakölteményeket varr, Olivérnek pedig, amit csak kitalál. „A legelképesztőbb egy farsangi méhecskejelmez volt, aminek még kis csápokat is varrt a fejére. Somának egyelőre a kiságyát turbózza, de már látom, hogy ha majd ő is extrémebb ötlettel áll elő, azt is meg fogja a kedvéért valósítani” – mondta nevetve a műsorvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top