Sztárok

Hatalmasat esett a színpadon Bede-Fazekas Csaba

Az előadást félbe kellett szakítani. A 84 éves színész orvosi ellátást kapott, szerencsére nincs nagyobb baja.

Elesett a színpadon, és orvosi ellátásra szorult a 84 éves Bede-Fazekas Csaba a Győri Nemzeti Színházban A Pál utcai fiúk előadásán – írja a Kisalföld.

Bede-Fazekas, aki Nemecsek édesapját játssza a darabban, az előadás vége felé esett el a színpadra vezető lépcsőn.

Négy lépcső visz fel a színpadra, s elszámoltam magam, a harmadikon álltam, amikor be kellett lépnem. Orra buktam az utolsó fokban, előreestem, majd amikor a színpadon fel akartam tápászkodni, valószínűleg az addigra lógó cipőfűzőmben is megbotlottam, s leestem 70 centiméter magasságból

– mondta a hírportálnak.

Fotó: Krizsán Csaba, MTI

A színész-operaénekesnek a keze vérzett és a térde is megsérült. A darab egy időre félbeszakadt, Bede-Fazekas orvosi ellátást kapott. A darab végén viccesen azt mondta, pályafutása alatt még sosem bukott ekkorát. Azóta már jobban van:

Egy 85 éves ember már nem úgy esik, mint a fiatalok, de szerencsém volt, nem lett nagyobb bajom, az előadást is folytatni tudtam, hétfőn pedig már egész nap tettem-vettem

– mondta a lapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top