Sztárok

Nem nekik kellett volna kiesni a Nyerő Párosból – te mit gondolsz?

Furcsán alakult a Nyerő Páros legutóbbi adása, amelynek a végén Veiszer Alinda és László Pál távozott a villából. Pedig többen nagyobb összegbe fogadtak volna, hogy amint lehet, a társaság inkább Tokár Tomiékat teszi ki.

Egy elegáns távozást láthattunk, Veiszer Alinda és László Pál nem vette magára, hogy nekik kellett menniük a Nyerő Párosból. Bár a történelmi hűséghez tartozik, Alindának nem esett jól, hogy egyetlen szavazatot sem kaptak, de a férjével egyetértettek abban: ők is ugyanígy döntöttek volna, szerintük is Solti Ádáméknak van nagyobb szükségük a Nyerő Párosra

A jó viszony megmaradt, „Palindáék” emelt fővel távoztak, és mindenkinek hiányoztak a villában: 

Viszont az, hogy végül ez a két páros ült ott a végén, hogy rájuk lehetett szavazni, az igazi meglepetés volt. Egy résszel korábban ugyanis éppen az derült ki egy szobacserés játék kapcsán, hogy Alindáék és Gáspár Laciék a Nyerő Páros villa nagy kedvencei.

Ez ugyanaz az este volt, amikor az eredmény hallatán Dóriból kitört minden sértettség és Tokár Tomival együtt kiadták magukból a feszültséget. Volt ott sírás, szóváltás, és a végén a többiek kicsit el is szégyellték magukat. Na nem mindenki, de a többség, és ennek megfelelően a másnapi játékban sokkal inkább tekintettel voltak Tokár Tamásékra. Ha nem így lett volna, akkor borítékolható, hogy az erőfeladatokban rosszul teljesítő tévést hívták volna ki a többiek, hamar kiejtették volna a játékból, és ezzel gyakorlatilag elsőként kerültek volna a veszélyzónába. Ha pedig ott ültek volna, nem kérdés, hányan marasztalták volna őket. Szóval, összességében, a legjobbkor borult ki a bili Tokáréknál. A játékosok viselkedése egyrészt mondható korrektnek, másrészt viszont a lelkiismeret-furdalás vagy éppen a szánalom miatt inkorrektnek Alindáékkal szemben. A nézői véleményeket olvasva kiderült az is, hogy Fecsón és Gáspár Lacin kívül minden férfit nyámnyilának tartottak, akik egy ilyen erőfeladat után joggal esnének ki. Te hogy látod?

A Nyerő Páros versenyzői: Veiszer Alinda és László Pál, Tokár Tamás és Kovács Dorottya, Solti Ádám és Kis Berni

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top