Sztárok

Stohl András a gyerekei kedvéért nagyot változtatott az életén

Az elmúlt évek hajtása után Stohl András megválogatja, hogy mit vállal el.

„Szelektáltam, de így is van munka bőven” – idézi Stohl Andrást Blikk, aki az Álomutazó című musical sajtóeseményén elárulta, élvezi, hogy végre apaként jobban jelen tud lenni gyerekei életében. A lap emlékeztet, a színház, a műsorvezetés, a szinkron és a rádiózás mellett Stohlnak kevés ideje maradt gyerekeire, főleg a két legkisebbre, Andriskára és Franciskára.

Ez azonban most megváltozott. Stohl azt mondja, mostanában igyekszik úgy alakítani az elfoglaltságait, hogy a délutánokat mindig a gyerekeivel tölthesse. „Most már van idő rá, hogy a gyerekekért is el tudjak rohanni próba után, előadás előtt, így én megyek értük az óvodába, iskolába, ami hasznos idő együtt” – mondta Stohl, és beszélt arról is, hogy sokkal tudatosabban él, mint korábban: „Elmúltam ötvenéves, talán higgadtam is egy picit, de ezt inkább kívülről lehet megítélni, belülről nem annyira.

Stohl hozzátette, úgy érzi, az életében most minden úgy van, ahogy lennie kell. „Teszem a dolgomat, dolgozom, próbálok szeretetet adni, amennyit csak tudok, és remélem, hogy ez előbb-utóbb visszajön hozzám.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top