Sztárok

Kollégája szerint Ádám Tamás úgy érezte, feleslegessé vált

A zeneszerző Dinnyés József elmondta, Ádám Tamást nagyon megrázta, mikor el kellett hagynia a Szegedi Nemzeti Színházat.

A színész-rendező Ádám Tamást, eredeti nevén Nagy Sándor Tamást csütörtökön találták holtan az otthonában. A színészre, aki a kilencvenes évek sikersorozatában, a Familia Kft-ben Szép Károlyt alakította, fia talált rá. Halálának ügyében a rendőrség vizsgálatot is indított: közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az esetet.

Barátai, színész kollégái mind életvidám, jó kedélyű emberként emlékeznek rá, aki tele volt tervekkel. Dinnyés József zeneszerző, akivel Ádám Tamás az utóbbi években több közös előadáson is dolgozott, a Blikknek elmondta, kollégája imádta a színpadot, mindig meghatotta a különleges közeg. A zeneszerző ezzel együtt elmondta, Ádámnak nagyon rosszul esett, mikor a Szegedi Nemzeti Színház a nyugdíjkorhatárra hivatkozva megvált tőle.

Úgy érezte, nincs már úgy rá szükség, mint korábban. Ezzel lezárult egy korszak az életében, és ugyan sok dolog foglalkoztatta, hirtelen rengeteg ideje lett” – mondta, majd hozzátette, ezzel együtt nem gondolja, hogy kollégája önként távozott volna. „Nem akarhatott ő távozni, hiszen annyi terve és célja volt. Gyakran találkoztam vele, tudtam volna, ha valami nincs rendben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top